NFL: sikerével a Minnesota lett a 3. kiemelt az NFC-ben

Vágólapra másolva!
2016.01.04. 06:53
A tengerentúli amerikaifutball-bajnokság (NFL) alapszakaszának utolsó fordulójában a Minnesota Vikings hét ponttal nyert a Green Bay Packers vendégeként, így az NFC főcsoportban megcsípte a harmadik kiemelést, míg a vesztes ötödikként lépett tovább.

A Vikings végig előnyben volt a mérkőzésen, a Packers csak kapaszkodott. Azt sem sokáig. Az első negyed (3–3) után a másodikban hárommal elhúzott a vendégcsapat, majd a harmadik játékrészben két TD-nal tett nagy lépést a győzelem felé. A záró felvonásban egy TD-nal és egy 43 yardos mezőnygóllal felzárkózott ugyan a Green Bay, de hiába került hét pontra ellenfelétől, a hátralévő bő öt és fél perc alatt már nem sikerült pontot szereznie.

Bővebben itt olvashat a záró forduló mérkőzéseiről!

NFL 2015, ALAPSZAKASZ
17. (UTOLSÓ) FORDULÓ

Green Bay Packers–Minnesota Vikings 13–20

NFL 2015, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD-MÉRKŐZÉSEK (2016.01.09–10.)
AFC
Cincinnati Bengals (3.)–Pittsburgh Steelers (6.)
Houston Texans (4.)–Kansas City Chiefs (5.)
NFC
Minnesota Vikings (3.)–Seattle Seahawks (6.)
Washington Redskins (4.)–Green Bay Packers (5.)
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2016.01.16–17.)
AFC
Denver Broncos (1.)–Az alacsonyabban rangsorolt továbbjutó (4./5./6.)
New England Patriots (2.)–A magasabban rangsorolt továbbjutó (3./4./5.)
NFC
Carolina Panthers (1.)–Az alacsonyabban rangsorolt továbbjutó (4./5./6.)
Arizona Cardinals (2.)–A magasabban rangsorolt továbbjutó (3./4./5.)
KONFERENCIADÖNTŐK (2016.01.24.)
AFC
Az elődöntő magasabban rangsorolt győztese (1./2./3./4./5.)–Az elődöntő alacsonyabban rangsorolt győztese (2./3./4./5./6.)
NFC
Az elődöntő magasabban rangsorolt győztese (1./2./3./4./5.)–Az elődöntő alacsonyabban rangsorolt győztese (2./3./4./5./6.)
SUPER BOWL XLIX (2016.02.08.)
Az AFC győztese (1./2./3./4./5./6.)–Az NFC győztese (1./2./3./4./5./6.)* 0.30
*Levi’s Stadium (San Clara, California)

Legfrissebb hírek

Los Angelesben ütötte ki a Chargers a Minnesotát – videók

Amerikai sportok
2025.10.24. 10:04

Az utolsó negyedben 33 pontot szerezve, utolsó másodperces mezőnygóllal nyert a Broncos – videók

Amerikai sportok
2025.10.20. 05:12

A Detroit skalpját is begyűjtötte a Kansas City Chiefs – videók

Amerikai sportok
2025.10.13. 06:12

Hibátlanul menetel a címvédő Eagles, de az elkapója háborog

Amerikai sportok
2025.09.30. 15:00

A Chiefs kiütötte a Ravenst, döntetlent játszott a Packers Dallasban – videó

Amerikai sportok
2025.09.29. 06:15

Majdnem leadta 18 pontos előnyét, de a Steelers nyert a Vikings ellen Dublinban – videó

Amerikai sportok
2025.09.28. 20:01

Óriási fordítás és drámai végjáték után őrizte meg veretlenségét a címvédő Eagles, kínos vereségbe szaladt bele a Packers

Amerikai sportok
2025.09.21. 22:29

Jordan Love és a Green Bay könnyedén átlépett a Washingtonon

Amerikai sportok
2025.09.12. 08:52
Ezek is érdekelhetik