NFL: húszmillió dolláros per a húsevő baktérium miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.07. 14:17
null
Lawrence Tynes 20 millió dollárra perli a Tampa Bay Buccaneerst (Fotó: Bleacherreport.com)
Húszmillió dolláros összeget követel egykori csapatától Lawrence Tynes, a tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Tampa Bay Buccaneers korábbi rúgójátékosa.

 

Lawrence Tynes 2013 júliusában került a Tampa Bay Buccaneershez, ám új csapatában egyetlen rúgást sem tudott elvégezni, miután az alapszakasz kezdete előtt lábsérülést szenvedett.

A fő problémát a Tampa Bay létesítményében felbukkanó húsevő baktérium (MRSA) okozta, amely a Bucs több játékosát is megtámadta, és ami miatt Tynes sérülése azóta sem jött rendbe, ez pedig a jelenleg 36 esztendős rúgó karrierjébe került, aki ennek következtében a visszavonulás mellett döntött.

2013 nyarán nagy vihart kavart az MRSA-ügy a csapatnál, és többek között Carl Nicks támadófalembert, valamint Mark Barron söprögetőt és Johnthan Banks szélső hátvédet is megfertőzte a baktérium. Nicks lábfejsérülése miatt Tyneshoz hasonlóan szintén visszavonulót fújt, ő a Tampa Baytől akkor mintegy 3 millió dolláros juttatást kapott. Habár a kiváló támadófalember úgy nyilatkozott, már nem látja a kihívást a játékban és nem élvezi azt, azért kihangsúlyozta, súlyos lábfejsérülése – és a húsevő baktérium által okozott károk – további életében folyamatos fájdalmat okoz majd neki.

Barron és Banks szerencsésnek mondhatja magát, a két védő ugyanis elkerülte a fertőzés súlyosabb szövődményeit. Előbbi az alapszakaszban 14, utóbbi pedig 16 mérkőzésen lépett pályára.

Az MRSA a Buccaneers létesítményében ütötte fel a fejét, amire Tynes állítása szerint többször is volt példa, ám a gárda vezetősége nem hozta nyilvánosságra a történteket, illetve a rúgó elmondta, a baktérium felbukkanása után sem fertőtlenítették megfelelően az érintett területeket, és helytelenül jártak el az MRSA terjedésének megfékezését illetően.

A Super Bowl-győztes játékos azt is nehezményezte, hogy a Tampa Bay a sérülése után az úgynevezett „non football-injury" listára rakta őt, nem pedig a hagyományos sérültlistára, ami egyben azt jelentette, hogy a Bucs úgy gondolta, a sérülés a csapat létesítményén kívül, nem pedig futball következményeként történt, Tynes ezáltal más „bánásmódban” részesült, és nem kezelték őt megfelelően a gárdánál.

Edzőváltások, hosszabbítások, átigazolások, sérülések – minden, ami a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2015-ös idénye előtti uborkaszezon során történik.

Legfrissebb hírek

„Ha a nénikémnek golyói lennének” – rekordok és csalódások az NFL alapszakaszának végén

Amerikai sportok
2026.01.07. 07:17

A Tampa Bay legyőzte a Pantherst, de még nem tudni, ki nyerte a csoportot – videó

Amerikai sportok
2026.01.04. 01:53

A Steelersnek Garrett megfékezése fontosabb volt a győzelemnél? Erre a playoffja is rámehet

Amerikai sportok
2025.12.30. 14:42

Kikapott a rájátszásért küzdő Steelers, Panthers és a Buccaneers is – videó

Amerikai sportok
2025.12.28. 22:56

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
2025.12.21. 22:51

Pitts három elkapott TD-je után utolsó másodperces mezőnygóllal kapott ki a Buccaneers – videó

Amerikai sportok
2025.12.12. 08:30

Hosszabbítás után verte a Dolphins a Commanderst Madridban

Amerikai sportok
2025.11.16. 22:35

Miamiban bukott a Bills, Berlinben nyert a Colts – videó

Amerikai sportok
2025.11.09. 22:29
Ezek is érdekelhetik