Német Kupa: Szalai egy félidőt kapott, nyert a Hoffenheim

M. B.M. B.
2023.08.14. 20:04
null
Az első hoffenheimi tétmeccsét jegyző Szalai Attila egy félidőt kapott Matarazzótól (Fotó: Getty Images)
Tétmeccsen is bemutatkozott a német élvonalbeli Hoffenheimben Szalai Attila, a magyar válogatott belső védője. A 25 éves labdarúgó egy félidőt kapott a Német Kupában a harmadosztályú VfB Lübeck elleni találkozón.

 

Az esélytelenebb hazai csapat szerezte meg az első gólt a kora esti találkozón – Tarik Gözüsirin tizenegyesből vette be Bachmann kapuját, de a szünetre már 1–1-es állásnál vonultak a felek, miután Kramaric révén egyenlített az élvonalbeli klub. Pellegrino Matarazzo vezetőedző a szünetben pályára vezényelte Szalai Attilát, csapata pedig fokozatosan bedarálta a lübeckieket: előbb Kramaric értékesített egy tizenegyest, majd Bülter és Justvan is betalált – a végére már fölényesnek mondható különbséggel nyert a Hoffenheim.

A nap meglepetését a Regionalliga Délnyugati csoportjában, vagyis a negyedosztályban szereplő FC Homburg szolgáltatta, amely általános megrökönyödésre 3–0-ra legyőzte – félprofi alakulat létére – az élvonalba az előző idényben visszajutott Darmstadtot, amely hiába jegyezhetett fel 81 százalékos labdabirtoklást és 27 kapura lövést, nem tudta feltörni a Saar-vidékiek védelmét.

A legkiegyenlítettebb csatát a harmadosztályú Regensburg, illetve a második vonalban érdekelt Magdeburg összecsapása hozta. Utóbbi kétgólos előnyre tett szert a meccs első órájában, de mindössze négy percen belül szépítettek a hazaiak – az egyenlítés ezzel együtt nem jött össze nekik, így a Magdeburg jutott tovább a következő körbe.

NÉMET KUPA
A LEGJOBB 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT
VfB Lübeck (III.)–Hoffenheim 1–4
Hoffenheim: Szalai Attila a szünetben állt be.
Homburg (IV.)–Darmstadt 3–0
Regensburg (III.)–Magdeburg (II.) 1–2
Osnabrück (II.)–1. FC Köln 1–3

Legfrissebb hírek

Légiósok: Regensburgban folytatja Jánó Zétény

Minden más foci
7 órája

Czékus Ádám duplázott; Bolla Bendegúz góllal és gólpasszal segítette csapatát – légióskörkép videókkal

Légiósok
2026.08.10. 09:55

Szalai Attila megszerezte első gólját a Pogon Szczecinben! – videó

Légiósok
2026.08.08. 18:28

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11

A Pogon Szczecin többéves szerződést kötött Szalai Attilával

Légiósok
2026.07.09. 22:50

A Magdeburg nem bízta a véletlenre, simán megnyerte a bronzmeccset a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2026.06.14. 16:40

A Füchse Berlin az év meccsén ejtette ki a címvédőt a BL négyes döntőjében

Kézilabda
2026.06.13. 20:26

A Nyíregyháza bejelentette egyik alapembere távozását

Labdarúgó NB I
2026.06.12. 09:46