RB Leipzig: „Rendkívüli játékos, de még nem sztár” – Szoboszlai megítélése a Bundesligában

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.07. 13:18
null
Falk szerint a Lipcsének Nkunku (balra) elvesztése jobban fáj, mint Szoboszlaié (Fotó: AFP)
Szoboszlai Dominik Lipcséből a Liverpoolba való átigazolását követően a legolvasottabb német lap, a Bild újságírója, Christian Falk beszélt arról, hogy mit gondol a magyar tehetségről.


A német újságíró a CaughtOffside lapnak számolt be róla, hogy egyelőre úgy érzi, Christopher Nkunku

hiánya fájdalmasabb lesz a Lipcse számára, mint Szoboszlaié, azonban elképzelhetőnek tartja, hogy a Liverpool friss igazolása sztárrá váljon.

„Szoboszlai Dominik rendkívül ígéretesen játszott a Bundesligában, de Nkunku elvesztése fájóbb, hiszen ő már Németországban is sztár volt, míg Szoboszlai még csak az efelé vezető úton halad” – mondta a német újságíró.

„Úgy gondolom, Szoboszlai jó pénzt hozott a Leipzignek, amiből már el is kezdhetik keresni az utódját. Az biztos, hogy a 22 éves középpályás rendkívül jó játékos, de még nem nevezném szupersztárnak. Azt pedig, hogy ténylegesen milyen jó lehet, majd csak a jövőben tudjuk meg” – fejtette ki Falk.

Legfrissebb hírek

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
20 órája

A Liverpool két magyarral a kezdőben győzte le a Jokohamát

Angol labdarúgás
2025.07.30. 14:19

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Szoboszlai: Ezeket a nagy elvárásokat nem szeretem

Angol labdarúgás
2025.07.26. 17:17

Szoboszlai remek gólt szerzett, a Liverpool két góllal kikapott a Milantól Hongkongban

Angol labdarúgás
2025.07.26. 15:28
Ezek is érdekelhetik