RB Leipzig: Gulácsi alig várja, hogy újra szurkolók előtt játszhassanak

Vágólapra másolva!
2021.01.07. 18:32
null
Gulácsi Péter remek formában véd az RB Leipzigben (Fotó: AFP)
Gulácsi Péter, a német élvonalbeli RB Leipzig labdarúgócsapatának kapusa a klub hivatalos Facebook-oldalának adott hosszabb interjút. A magyar válogatott kapus többek között az utóbbi időben mutatott jó formájáról, a Borussia Dortmund elleni bajnokiról és a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-párharcról is beszélt.

Múlt hét szombaton a lipcseiek sorozatban a negyedik, összesen már a hetedik mérkőzésüket hozták le kapott gól nélkül a Bundesligában, s ebben két magyar válogatott játékosnak, Gulácsi Péternek és Willi Orbánnak is kiemelt szerepe van – a klub Facebook-oldalán megjelent videóban előbbit, a 30 éves magyar kapust kérdezték.

„A kapott gól nélkül lehozott mérkőzések nemcsak a kapus, hanem a teljes csapat teljesítményét dicsérik. Csapatként nagyon kevés lehetőséget engedünk, amikor mégis, akkor ott vagyok én” – kezdte Gulácsi Péter, aki kitért a VfB Stuttgart elleni mérkőzés hajrájában bemutatott bravúrjára is. Ezzel kapcsolatban elmondta, korábban a Liverpoolnál és a Salzburgnál sem kapott sok lövést a mérkőzések többségén, így megszokta már, hogy csak egy-egy alkalommal van feladata, akkor viszont oda kell tennie magát.

Azzal kapcsolatban, hogy jelenleg Európában is ő az egyik legjobban teljesítő kapus elmondta: természetesen örül és büszke rá, hogy mások is elismerik a teljesítményét.

„Én vagyok a keret második legidősebb játékosa, így a tapasztalatommal és a nyugalmammal próbálom segíteni a fiatalabb csapattársaimat az öltözőben. Szeretem ezt a szerepet, és szeretném a lehető legtöbbet kihozni ebből. Természetesen örülök a szép szavaknak, de az még fontosabb, hogy minél kevesebb gólt kapjak” – mondta a magyar kapus.

Gulácsi a szurkolók hiányáról úgy nyilatkozott, nagyon sajnálja, hogy lassan már egy éve nem járhatnak mérkőzésre a drukkerek. Úgy fogalmazott, a saját csapatának szurkolói mellett még az ellenfelek ultrái is hiányoznak neki, mert ők is mindig jobb teljesítményre sarkallják.

„Remélhetőleg az idén változik a helyzet, az élet lassan visszatér a normális kerékvágásba, bár nem hiszem, hogy nyárig újra megtelhetnek a stadionok, de ki tudja… Már alig várom, hogy újra szurkolók előtt játszhassunk.”

A szombati, Borussia Dortmund elleni rangadóról is kérdezték, Gulácsi pedig elmondta, nyílt mérkőzésre számít, két hasonló futballt játszó, a támadófutballt preferáló csapattal.

A magyar kapus azt is elárulta, örül neki, hogy a Liverpool FC-vel sorsolták össze a Leipziget a Bajnokok Ligájában, és már nagyon várja a nyolcaddöntőt – de tudja jól, hogy ez elsősorban nem róla fog szólni. Gulácsi elmondta, hat évet töltött a Liverpoolnál, és sok szép emléke van az angol klubról még annak ellenére is, hogy az első csapatban nem mutatkozhatott be.

„Ez egy fontos Bajnokok Ligája-meccs lesz az RB Leipzignek, nem pedig Gulácsi Péternek. Tovább szeretnénk jutni. Tudjuk, hogy a papírforma szerint nem mi vagyunk az esélyesek, de ebben az idényben jól játszunk, és bizonyítottuk, hogy bármelyik csapat ellen van esélyünk.”

Végül elárulta, az öltözőben néha viccesen Gulácsi „A Fal” Péternek is becézik, de ezt egyáltalán nem bánja, amíg kitart a jó formája, és nem kap gólokat.

NÉMET BUNDESLIGA
15. FORDULÓ
Péntek
20.30:
Mönchengladbach–Bayern München (Tv:Sport1)
Szombat
15.30:Freiburg–Köln
15.30:Bayer Leverkusen–Werder Bremen (Tv:Sport2)
15.30:Mainz–Eintracht Frankfurt
15.30:Schalke–Hoffenheim
15.30:Union Berlin–Wolfsburg
18.30:RB Leipzig–Borussia Dortmund (Tv:Sport2)– élőben az NSO-n!
Vasárnap
15.30:Augsburg–VfB Stuttgart (Tv:Sport2)
18.00:Arminia Bielefeld–Hertha BSC (Tv:Sport2)

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Bayern München14103144–21+2333
2. RB Leipzig1494125–9+1631
3. Bayer Leverkusen1484229–14+1528
4. Borussia Dortmund1481528–18+1025
5. Union Berlin1466229–18+1124
6. Wolfsburg1466220–15+524
7. Mönchengladbach1456325–22+321
8. Eintracht Frankfurt1448223–23020
9. Freiburg1455423–24–120
10. Augsburg1454516–19–319
11. VfB Stuttgart1446426–21+518
12. Hertha1444623–24–116
13. Hoffenheim1443722–26–415
14. Werder Bremen1435616–23–714
15. 1. FC Köln1425713–22–911
16. Arminia Bielefeld1431109–24–1510
17. Mainz14131014–31–176
18. Schalke144108–39–314
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik