Németország: Lahm szerint minőséget képvisel a magyar válogatott

M. M.M. M.
Vágólapra másolva!
2022.10.07. 16:49
null
Lahm elismerően nyilatkozott a magyar csapatról (Fotó: AFP)
A bajorok csapatkapitányaként nyolcszor ünnepelhetett bajnoki címet, hatszor Német Kupa-győzelmet, egyszer pedig a Bajnokok Ligáját is megnyerte. Phillipp Lahm 113 alkalommal viselhette a német labdarúgó-válogatott mezét, és három egymás követő világbajnokságon végzett dobogón a nationalelffel. A 38 éves, az aktív labdarúgástól visszavonult Lahm a Network4-nek adott interjút, amelyből kiderült, a magyar válogatottról jó véleménye van, a német csapatot nem félti Katarban, és egy új kihívás is megtalálta a közelmúltban.

 

A magyar válogatott Németország felett aratott győzelme a Nemzetek Ligájában meglepte a bajorok legendáját. „Meglepődtem, hiszen az ember nem abból indul ki, hogy a német válogatott saját közönsége előtt nem tud nyerni Magyarország ellen. Én magam is azt vártam, hogy hazai győzelem születik, de aztán csalódnom kellett. Ettől függetlenül elismerésem a magyar csapatnak, amely remekül játszott. A németek nem igazán voltak jók, ennek egyenes következménye volt a vereség” – mondta a már visszavonult futballista.

„Természetesen egy csapat önbizalmának mindig jót tesz, ha győzelmeket arat, de a német válogatottra mindig is jellemző volt, hogy egy nagy torna előtt közvetlenül megfelelően tud ráhangolódni az eseményekre, jól sikerül a felkészülése. Igazi tornacsapat vagyunk, mindig is annak számítottunk, úgyhogy emiatt is gondolom azt, hogy Katarban is mi leszünk az egyike a favoritoknak” – folytatta Lahm, aki kicsit sem félti csapatát a hamarosan kezdődő világbajnokságon.

Ezután kicsit mélyebben is elemezte a magyar válogatottat: „A magyar válogatott pillérét jelenti a három, Lipcsében játszó légiós: a kapus Gulácsi, előtte Willi Orbán és Szoboszlai, akik a Bundesligát képviselik, de nemzetközi szinten is elég tapasztalatuk van. Olasz a magyarok kapitánya, és egyértelműen lehet látni, mennyire rendezettek, szervezettek védekezésben. Emellett viszont megvan a minőség a támadójátékukban is. Éppen ezért úgy vélem, a fejlődés megkérdőjelezhetetlen, ezt láttuk a tavalyi Európa-bajnokságon is, ahol rendkívül nehéz csoportban kifejezetten jól teljesítettek. Így volt ez legutóbb Németország ellen is, ahol nagyon szervezett játékkal rukkoltak ki.”

A teljes interjú itt olvasható.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik