Németország: lemondott a labdarúgó-szövetség elnöke

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2019.04.02. 15:14
null
Grindel lemondott elnöki posztjáról (Fotó: AFP)
Lemondott Reinhard Grindel, a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) elnöke.

 

Az 57 éves sportvezető kedden jelentette be döntését, amelynek hátterében az áll, hogy a napokban a Spiegel magazin közzétette: Grindel a DFB médiamenedzsmentjének felügyelőbizottsági elnökeként 78 ezer eurónyi (24.5 millió forint) jövedelmet nem vallott be 2016-ban és 2017-ben. Emellett a Bild híradása szerint elfogadott egy luxus karórát Hrihorij Szurkisz volt ukrán szövetségi elnöktől, ezt Grindel később beismerte, és hatezer euróra (1.9 millió forint) becsülte az óra értékét. A botrányok kirobbanását követően a szövetség vezetősége nem állt ki mellette.

A DFB kedden közölte, hogy átmenetileg Rainer Koch alelnök és Reinhard Rauball ligaelnök vette át a szövetség irányítását.



Grindel az európai (UEFA) és a nemzetközi (FIFA) szövetségben megtartja posztjait: tagja az UEFA végrehajtó bizottságának és a FIFA döntéshozó testületének, a tanácsnak. A DFB közlése szerint a német szervezettel „szoros együttműködésben” látja majd el feladatait.

A 2016 áprilisában hivatalba lépő Grindel volt a 12. – egyben legrövidebb ideig irányító – elnök az 1900-ban alapított DFB élén.

A német Sport1 értesülései szerint Grindelt a világbajnoki ezüst- és bronzérmes korábbi futballista, Christoph Metzelder válthatja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik