Németország: hetekre kidőlt a lipcseiek középpályása

2022.09.05. 12:56
null
Dani Olmo (balra) hosszabb időre kiesett (Fotó: AFP)
Az RB Leipzig 24 éves középpályása, Dani Olmo részleges szalagszakadást szenvedett a Frankfurt elleni mérkőzés elején, 4–6 hétig nem léphet pályára – adta hírül a távirati iroda.

A lipcsei együttes – amely Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik személyében három magyar válogatott játékost is keretében tud – honlapján közölte, hogy a csapat szombati bajnoki mérkőzésén a spanyol támadó középpályás részleges szalagszakadást szenvedett, és ezért hetekre harcképtelenné vált.

Dani Olmo kezdőként lépett pályára az RB Leipzigben az Eintracht Frankfurt elleni idegenbeli mérkőzésen, amelynek már az elején megsérült, és csak ápolás után tért vissza a pályára. Ott azonban már csak rövid időt töltött, és a 11. percben Emil Forsberg váltotta. A találkozón akkor még nem esett gól, végül a házigazda frankfurtiak magabiztos játékkal nyertek 4–0-ra.

A Bajnokok Ligájában főtáblás lipcseiek október 5-ig hat mérkőzést játszanak, ebben az időszakban a kupasorozat csoportkörének nyitányán kedden a Sahtar Donyecket fogadják, majd később a címvédő Real Madridhoz látogatnak, egy hónap múlva pedig a Celticet látják vendégül. A Bundesligában szombaton a Borussia Dortmunddal játszanak, majd a Mönchengladbach és a Bochum gárdájával találkoznak.

Továbbra is hiányzik az RB Leipzig keretéből Lukas Klostermann, a védő egy hónappal ezelőtt sérült meg a pontvadászat első fordulójában, és a klub tájékoztatása alapján felépülése még további heteket vesz igénybe.

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

Füllkrug megállíthatatlan, a kilencedik gólját is megszerezte a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.31. 17:30

Willi Orbánék emberhátrányban fordítottak, az Eintracht is továbbjutott a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.10.27. 20:10

Beier tekerése döntött, megőrizte veretlenségét a BVB

Német labdarúgás
2026.10.24. 20:42

„Még mindig kicsit ismerkedünk egymással” – Bernardo Silva a Real 4–1-es győzelme után

Bajnokok Ligája
2026.10.22. 08:20

Willi Orbánék ellen négyet vágva hangolt az el Clásicóra a Real Madrid

Bajnokok Ligája
2026.10.21. 22:53

Egy hónapra kidőlt a sorból Dani Olmo

Spanyol labdarúgás
2026.10.21. 16:21

„Teljes kudarc” – komoly beszélgetésekre készülnek Lipcsében a müncheni kiütéses vereség után

Német labdarúgás
2026.10.18. 09:44

Gombócból is sok: fél tucat gólt rámolt be a Bayern Willi Orbánék kapujába

Német labdarúgás
2026.10.17. 20:28