Hertha: Sorolhatom, mi szól Dárdai Pál mellett – Lukas Klünter

2021.05.18. 15:59
null
Lukas Klünter szerint a Hertha egyértelműen Dárdai Pál kinevezésének köszönheti a bennmaradást (Fotó: AFP)
Ha Lukas Klünteren múlna, a következő idényben is Dárdai Pál lenne a Bundesligában szereplő Hertha vezetőedzője. A berlini klub 24 éves védője szerint a magyar szakemberen kívül nem sokan tudták volna megmenteni a kieséstől a csapatot.

„Nagyon jól jött Dárdai Pál kinevezése januárban” – mondta a Kickernek Klünter, aki szerint a téli változások mentették meg a kieséstől a morális válságban szenvedő Herthát. Mint ismert, Dárdai Pált Bruno Labbadia helyére nevezték ki vezetőedzőnek, míg Michael Preetzet Arne Friedrich váltotta a sportigazgatói székben.

„Dárdai Pál számára nem volt ismeretlen a terep, Arne Friedrich pedig a kevés tapasztalata ellenére fantasztikus munkát végzett – mondta Klünter kedden egy online sajtóbeszélgetésen. – Nagyon nehéz helyzetben voltunk, amiből csak nagyon kevesen tudták volna kihúzni a csapatot. Szerencsére éppen azok az emberek érkeztek, akik ezt meg tudták oldani.”

A labdarúgó kiemelte, hogy a Dárdai, Friedrich páros nemcsak a pályán mutatott teljesítményt változtatta meg, hanem a klubnál uralkodó hangulatot is. E nélkül a szakmai változtatások mit sem értek volna.

„Korábban a vezetőséget nem érdekelték a minket zavaró tényezők, nem beszéltek velünk arról, hogy mit szeretnénk másképpen – mondta Klünter. – Pedig ez az, ami segít abban, hogy teljes mértékben a futballra tudjunk figyelni, és ezt orvosolta Dárdai Pál és Arne Friedrich azzal, hogy mindennek utánajárt. Megnyugtattak minket, összerázták a csapatot. Dárdai Pált őszinteség és nyitottság jellemzi, és ez nagyon fontos, ettől működik egy csapat.”

Dárdai Pál beszélt arról a Nemzeti Sportnak, hogy a koronavírus-fertőzések miatt elrendelt kéthetes karantén segített kidolgozni a megfelelő tervet a bennmaradás kiharcolására. Klünter szerint is meghatározó volt ez a két hét.

„A karantén abból a szempontból jót tett velünk, hogy mindent nyugodtan át tudtunk beszélni. Rengeteg megbeszélést tartottunk. Ezek során mindenkiből kibukott, mi a probléma, és mindenkiben tudatosult, mi a célunk, és hogy csak együtt, egymásért küzdve érhetjük el” – mondta Klünter.

A Bundesligában nyolc meccs óta veretlen Hertha a Hoffenheim otthonában zárja a bajnokságot, a bennmaradás kiharcolása után felszabadultan játszhat, szeretné megtartani jó sorozatát. Klünter szerint a sikeres utolsó meccs azért is fontos, mert nagyobb eséllyel maradhat Dárdai a vezetőedzői pozícióban. Eddig csak az dőlt el, hogy a klub alkalmazásában marad, de az nem, hogy a felnőtt vagy az ifjúsági csapatot irányítja.

„Nem az én döntésem, ki legyen a következő vezetőedző, de sorolhatom, mi szól Dárdai Pál mellett. Ismeri a csapatot, a klubot senki sem ismeri nála jobban. Bizonyította, hogy sikeres tud lenni a Bundesligában, tudja, mi kell a sikerhez. Nagyon tehetséges edző, nagyon őszinte ember, és ahhoz, hogy sikeres legyél, ez a kettő a legfontosabb” – mondta Klünter.

Legfrissebb hírek

Továbbra is remekel hazai pályán a Freiburg; fontos mérkőzést nyert meg a St. Pauli; ikszelt a Stuttgart

Német labdarúgás
15 órája

Két góllal vezetett a szünetben az RB Leipzig, de a ráadásban pontot mentett a BVB

Német labdarúgás
2026.02.21. 20:46

Meleg volt a végén a pite, de a Bayern München legyőzte a Frankfurtot

Német labdarúgás
2026.02.21. 17:41

Sorban dőlnek ki a Frankfurt játékosai

Német labdarúgás
2026.02.20. 18:59

Dárdai Pál: Olyan klubot akarunk, ahol mindenki egymás szemébe tud nézni

Labdarúgó NB I
2026.02.17. 18:02

Az első Bundesliga-idényében berobbant Said El Mala

Képes Sport
2026.02.17. 14:24

Gulácsi Péter megsérült, nehezen tartott otthon egy pontot a Leipzig

Német labdarúgás
2026.02.15. 19:39

Folytatódott a Heidenheim rossz sorozata

Német labdarúgás
2026.02.15. 17:25
Ezek is érdekelhetik