Hertha: Dárdai marad, de feleakkora költségvetéssel terveznek, ha kiesnek – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2023.05.04. 10:31
null
Dárdai Pál marad a Herthánál, de egyelőre nem tudni, hogy vezetőedzőként vagy az akadémián (Fotó: Getty Images)
Nincs könnyű helyzetben a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) utolsó helyén álló Hertha BSC magyar vezetőedzője, Dárdai Pál, hiszen négy fordulóval a bajnokság vége előtt a fővárosiak hátránya hat pont a bennmaradást jelentő helyen álló Stuttgarthoz képest a két csapat hétvégi bajnokija előtt. A német Bild saját értesüléseire hivatkozva már arról ír, hogy ha a csapat kiesik a másodosztályba, számos változás lehet a játékoskeretben. A hírek szerint Dárdai maradhat a klubnál, de az még kérdéses, hogy vezetőedzőként vagy az akadémián kap-e szerepet.

 

Ha a fővárosiak hazai pályán kikapnak a VfB Stuttgarttól, akkor egy héttel később, a Köln vendégeként biztossá válhat az élvonalból való kiesésük, ugyanakkor a hírek szerint a Hertha már a jövőt tervezi, s ha biztossá válik a búcsú, akkor a hátralévő mérkőzéseken Dárdai Pál számos fiatalnak lehetőséget adhat.

A lap úgy tudja, Dárdai Pál kiesés esetén is maradna a Herthánál, ugyanakkor az még nem dőlt el, hogy vezetőedzőként vagy az akadémiai képzésben kap-e munkát.

Ami a játékoskeretet illeti, a másodosztályban számítanának a saját nevelésű fiatalokra, mint Dárdai Márton, Jessic Ngankam, Derry Scherhant, Pascal Klemens, Julian Eitschberger és Ibrahim Maza, míg visszatérhet kölcsönadása után Linus Gechter és Marten Winkler. Fabian Reese és Gustav Christensen pedig már aláírta új szerződését.

A másodosztályban azonban jelentősen (a jelenlegi 141.8 millióról 90 millió euróra) csökkennének a Hertha bevételei, hiszen a jelenlegi 48 millió helyett csak 22.7 millió eurót kapnának a közvetítések jogdíjaiból, s a szponzoroktól, reklámozóktól is kevesebb bevétel érkezne.

A költségek csökkentése miatt a Hertha nem hosszabbítja meg Kevin-Prince Boateng, Sztevan Jovetics és Peter Pekarík, illetve a csapatkapitány, Marvin Plattenhardt nyáron lejáró szerződését sem, Jean-Paul Boëtius, Jonjoe Kenny és Florian Niederlechner is szabadon távozhat, ha ajánlatot kap.

Suat Serdar, Marc Kempf, Marco Richter, Tolga Cigerci és Oliver Christensen maradhat a csapatnál a másodosztályban, de ha bármelyikükért is megfelelő ajánlat érkezik, eladják őket, Lucas Tousart-t, Dodi Lukebakiót, Wilfried Kangát, Agustin Rogelt és Filip Uremovicot szintén értékesítenék, ahogy a kölcsönadott Krzysztof Piatek, Omar Alderete, Alexander Schwolow, Santiago Ascacibar, Myziane Maolida és Deyovaisio Zeefuik sem tér vissza a berliniekhez.

A Hertha BSC a hátralévő négy bajnokin még otthon a VfB Stuttgarttal és a Bochummal, idegenben az 1. FC Kölnnel és a Wolfsburggal vív meg.

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 30 18 8 4 81–33 +48 62
2. Borussia Dortmund 30 19 4 7 67–40 +27 61
3. Union Berlin 30 16 8 6 44–31 +13 56
4. Freiburg 30 16 8 6 46–37 +9 56
5. RB Leipzig 30 16 6 8 54–37 +17 54
6. Bayer Leverkusen 30 14 6 10 53–41 +12 48
7. Wolfsburg 30 12 10 8 54–37 +17 46
8. Mainz 30 12 9 9 49–43 +6 45
9. Eintracht Frankfurt 30 11 10 9 50–46 +4 43
10. Mönchengladbach 30 9 9 12 44–48 –4 36
11. 1. FC Köln 30 8 11 11 40–48 –8 35
12. Werder Bremen 30 10 5 15 48–58 –10 35
13. Augsburg 30 8 7 15 39–55 –16 31
14. Hoffenheim 30 8 5 17 39–51 –12 29
15. VfB Stuttgart 30 6 10 14 38–52 –14 28
16. Bochum 30 8 4 18 33–67 –34 28
17. Schalke 04
30 6 9 15 28–57 –29 27
18. Hertha BSC
30 5 7 18 35–61 –26 22
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik