Hertha BSC: 2025-ig hosszabbított Dárdai Márton

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.05.10. 13:26
null
2025-ig szóló szerződést írt alá Dárdai Márton a Herthánál. (Fotó: herthabsc.de)
Hivatalos oldalán jelentette be a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha BSC, hogy 2025-ig meghosszabbította Dárdai Márton szerződését. A 19 esztendős futballista 2012 óta tartozik a berliniek kötelékébe.

Dárdai Márton eseménydús időszakon van túl, hiszen az RB Leipzig ellen februárban első alkalommal lépett pályára kezdőként a Bundesligában, majd májusban a Mainz ellen gólpasszt adott Lucas Tousart-nak. Mindezek mellett a középiskolai érettségit is teljesítette a karanténban eltöltött időszak alatt.

Jó teljesítményének köszönhetően a klub vezetősége úgy döntött, hogy 2025-ig szóló szerződést ír alá Dárdaival. A berliniek sportigazgatója, Arne Friedrich elmondta, hogy a fiatal játékos már az utánpótlásban is fantasztikusan teljesített, és jelenlegi formájával is elégedettek.

Az elmúlt mérkőzéseken megmutatta, hogy nagyon nagy lehetőségek rejlenek benne. Nagyon örülünk, hogy továbbra is a Hertha család tagja marad" – nyilatkozta a klub hivatalos honlapjának Arne Friedrich.

Dárdai Márton elmondta, hogy mindig is arról álmodott, hogy egyszer profi futballista lesz, és miután ez megvalósult, egyértelmű volt neki, hogy a Herthában marad.

Szeretnék továbbfejlődni itt és nagyon várom már a jövőt" – mondta az aláírást követően.

A vezetőedző, Dárdai Pál középső fia 2012 óta tartozik a berliniek kötelékébe, majd az U17-es és az U19-es csapatban is kiemelkedő teljesítményt nyújtott és a német ifjúsági válogatottban is pályára léphetett 17 alkalommal. Hatszor már 2020 tavaszán is az első keret tagja volt, bajnoki mérkőzésen novemberben mutatkozott be, az Augsburg elleni győztes (3–0) meccsen. A tavaszi szezonban eddig nyolc alkalommal kapott lehetőséget – ebből hétszer kezdőként játszotta végig az összecsapásokat –, amelyeken egy gólpasszt osztott ki.

Legfrissebb hírek

Jobe Bellingham a Dortmundhoz igazolt – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.10. 14:40

Szabics Imre a továbbiakban is az Augsburg másodedzője lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.06. 17:07

Olvasóinknál Tóth Alex és Dárdaiék is kezdenének a svédek ellen

Magyar válogatott
2025.06.06. 15:19

Klausz Milán visszatér Zalaegerszegre, Gattuso távozott a Hajduk Splittől

Minden más foci
2025.06.05. 09:23

Támadót igazolt a Chelsea, a Real Madrid is csatárt nézett ki magának, a Barca az Espanyoltól vesz kapust

Minden más foci
2025.06.04. 23:38

Lipcsében döntöttek, Gulácsi Péter és Willi Orbán is új klubot kereshet magának – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.06.02. 12:51

Lőw Zsolt visszatér Jürgen Klopp mellé

Német labdarúgás
2025.05.31. 08:21

A St. Paulitól érkezhet Lőw Zsolt lipcsei utódja – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.30. 12:12
Ezek is érdekelhetik