Hertha: a Bild már számolja, mikor jön el a 3+1, azaz Dárdaiék történelmi pillanata

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.07.23. 21:20
null
Dárdai Pál vezetőedző a Hertha szombati idénynyitó ünnepségén (Fotó: Getty Images)
A Bild vasárnap két cikket is szentelt internetes oldalán a Dárdai család berlini térnyerésének, és a német labdarúgó-bajnokság másodosztályának harmadik vagy negyedik fordulójára jósolja a történelmi pillanatot: azt, hogy három Dárdai is pályára lép az édesapa edzette Herthában.

 

Már csak azért is várni kell a trió közös berlini fellépésére, mert ifjabb Dárdai Pál egyelőre a Fehérvár FC labdarúgója. Mint megírtuk, értesüléseink szerint a berliniek dolgoznak a Herthában nevelkedő Palkó visszaszerzésén – ezt a Bild is megerősítette szombaton, és mint látható, a témát folyamatosan napirenden is tartja.

A Bild leszögezi, hogy a Herthában „a Dárdai dinasztia egyelőre nem létezik”; a bulvárlap kalkulációja szerint a Düsseldorf elleni hétvégi idényrajton a testvérek közül várhatóan csak Dárdai Márton lesz tagja a kezdő tizenegynek. Ha Bence tartja jelenlegi jó formáját, hamar eljöhet az ő ideje is, és ha Palkó szerződtetése gyorsan nyélbe üthető, akkor a harmadik vagy a negyedik fordulóban érkezhet el a történelmi pillanat.

Történelmi, hiszen a német profi futballban még nem akadt példa olyasmire, hogy egy vezetőedző három fiát is a csapatába állítsa – írja a Bild.

„Boldog leszek, ha végre elkezdődik a bajnokság. Szükségem van az adrenalinra” – idézi röviden cikke végén Dárdai Pált a német lap.

Legfrissebb hírek

2. Bundesliga: Dárdai Márton combsérülést szenvedett a Schalke elleni nyitányon

Német labdarúgás
10 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
23 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Aranybányából ifitemető – Moncz Attila publicisztikája

Német labdarúgás
2025.07.25. 22:59

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Markus Krösche – egy üzleti zseni Frankfurtból

Német labdarúgás
2025.07.22. 15:18
Ezek is érdekelhetik