Dárdai: egy pont a brémai mumustól, egy kis szerencsével

Vágólapra másolva!
2018.01.27. 18:25
null
Davie Selke (balra) most nem remekelt (FOTÓ: AFP)
Dárdai Pál edzőként még soha nem nyert a Werder Bremen ellen, és ez a sorozat a Bundesliga 20. fordulójában sem szakadt meg – ezúttal azonban legalább az egyik pont megszerzése vigasztalhatja a magyar szakembert és csapatát, a Hertha BSC-t.


NÉMET BUNDESLIGA
20. FORDULÓ

Werder Bremen–Hertha BSC 0–0

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Edzőként még soha nem nyert Dárdai Pál a Bréma ellen, mostani látogatásakor azonban az első félidőben egyáltalán nem panaszkodhatott a szerencsére.

Rögtön a mérkőzés elején, Jérome Gondorf lövésénél a kapufa mentette meg a góltól a berlinieket, majd amikor Maximilian Eggestein ténylegesen is a kapuba talált, a játékvezető, Bastian Dankert érvénytelenítette a gólt, mert a visszajátszáskor kiderült, hogy egy könyökössel indult a gólba torkolló zöld-fehér akció.

Dárdainak nem lehetett oka a panaszra, nem úgy a nézőknek, mert valljuk meg őszintén, mind a két csapat nagyon gyengén futballozott, a Bundesliga szintjén meg különösképpen igaz ez a megállapítás.

A hazaiak középtávoli lövésekkel veszélyeztettek (volna), a kék-fehérek a kontrákban bíztak, de az első 70 percben csak egy gyengécske Salomon Kalou-fejest tudtak felmutatni helyzetként. Dárdai a három pontért jött Brémába, a pályára küldte még a hajrá előtt a Mathew Leckie, Vedad Ibisevic kettőst, utóbbi gyorsan ki is hagyta az év ziccerét…

Alig mérgelődték ki magukat a vendégek, a Bréma kihagyott egy ordító ziccert, majd Gondorf a másik térfélen is megzörgette a jobb oldali kapufa tövét, aztán a csereember Isak Belfodil lőtt hét méterről a kapusba.

A ráadásban ismét nagyot sóhajthatott megkönnyebbülten a vendégek mestere, Max Kruse az ötösről éppen a gólvonalon álló Jordan Torunarighát találta telibe a labdával – mint említettük fentebb, Dárdai egyáltalán nem panaszkodhatott ezen a napon a szerencsére…

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

KORÁBBAN

Bayern München–Hoffenheim 5–2 (Lewandowski 20., J. Boateng 25., Coman 64., Vidal 67., S. Wagner 90., ill. Uth 3., Gnabry 12.)
Borussia Dortmund–Freiburg 2–2 (Kagawa 9., Toljan 93., ill. N. Petersen 21., 68.)
RB Leipzig–Hamburg 1–1 (Bruma 9., ill. Kosztics 29.)
1. FC Köln–Augsburg 1–1 (Jojics 40., ill. Caiuby 77.)
VfB Stuttgart–Schalke 0–2 (Naldo 14., Harit 19. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 20 16 2 2 49–16 +33 50
2. Schalke 04
20 9 7 4 32–25 +7 34
3. Eintracht Frankfurt 20 9 6 5 26–20 +6 33
4. RB Leipzig 20 9 5 6 32–29 +3 32
5. Borussia Dortmund 20 8 7 5 42–27 +15 31
6. Bayer Leverkusen 19 8 7 4 39–27 +12 31
7. Mönchengladbach 20 9 4 7 30–32 –2 31
8. Augsburg 20 7 7 6 29–26 +3 28
9. Hoffenheim 20 7 6 7 31–32 –1 27
10. Hannover 19 7 6 6 28–29 –1 27
11. Hertha BSC
20 6 8 6 27–27 0 26
12. Freiburg 20 5 9 6 22–35 –13 24
13. Wolfsburg 19 3 11 5 22–24 –2 20
14. Mainz 19 5 5 9 24–33 –9 20
15. VfB Stuttgart 20 6 2 12 16–26 –10 20
16. Werder Bremen 20 3 8 9 16–25 –9 17
17. Hamburg 20 4 4 12 16–29 –13 16
18. 1. FC Köln 20 3 4 13 15–34 –19 13

 

Legfrissebb hírek

Jobe Bellingham a Dortmundhoz igazolt – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.10. 14:40

Szabics Imre a továbbiakban is az Augsburg másodedzője lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.06. 17:07

Klausz Milán visszatér Zalaegerszegre, Gattuso távozott a Hajduk Splittől

Minden más foci
2025.06.05. 09:23

Támadót igazolt a Chelsea, a Real Madrid is csatárt nézett ki magának, a Barca az Espanyoltól vesz kapust

Minden más foci
2025.06.04. 23:38

Lipcsében döntöttek, Gulácsi Péter és Willi Orbán is új klubot kereshet magának – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.06.02. 12:51

Lőw Zsolt visszatér Jürgen Klopp mellé

Német labdarúgás
2025.05.31. 08:21

A St. Paulitól érkezhet Lőw Zsolt lipcsei utódja – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.30. 12:12

Szalai Attila bebizonyítaná, hogy a Bundesligába való

Légiósok
2025.05.29. 19:54
Ezek is érdekelhetik