Bundesliga: a Mainz Szalaival a kezdőjében győzte le a Herthát

Vágólapra másolva!
2020.02.08. 17:29
null
A Mainz Szalai Ádámmal a soraiban győzte le a Herthát (Fotó: AFP)
A Mainz Berlinben 3–1-re legyőzte a Herthát a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 21. fordulójában. A Schalkénak csak ikszre futotta a sereghajtó ellen, a Werder Bremen pedig újabb vereségével visszacsúszott az utolsó előtti helyre a tabellán.

A Mainz kezdőjében ott volt Szalai Ádám, akinek csapata a 17. percben meg is szerezte a vezetést – Robin Quaison 13 méterről laposan kilőtte a bal alsót.



Noha az egész mérkőzésen a Hertha játszott mezőnyfölényben, a vendég Mainz a 82. percben Quaison a második góljával eldöntötte a három pont sorsát – a hazaiak nem sokkal később még szépítettek, egyenlíteni már nem tudtak, sőt, a hosszabbításban még betalált a Mainz, amely 3–1-re nyert. Szalai Ádám a nyolcvanadik percig volt a pályán.

A Freiburgnál nem volt ott a kezdőcsapatban Sallai Roland, a magyar támadót nem is küldte be edzője a Hoffenheim elleni meccsen, amelyen a Freiburg 1–0-s diadalt aratott.

A Schalkénak hazai környezetben nagy meglepetésre csak 1–1-es döntetlenre futotta erejéből a sereghajtó Paderborn ellen. Egyre nehezebb helyzetben a Werder Bremen, amely az Union Berlintől is kikapott (0–2) – ezzel a brémaiak a 17., utolsó előtti helyre csúsztak vissza a bajnoki táblázaton.

NÉMET BUNDESLIGA
21. FORDULÓ
Freiburg–Hoffenheim 1–0
(Waldschmidt 39. – 11-esből)
Hertha BSC–Mainz 1–3 (Bruma 84. – öngól, ill. Quaison 17., 82., 94. – a harmadikat 11-esből)
Schalke–Paderborn 1–1 (Kutucu 63., ill. Gjasula 81.)
Werder Bremen–Union Berlin 0–2 (Bulter 53., 73.)
Wolfsburg–Düsseldorf 1–1 (Steffen 50., ill. Zimmermann 13.)
KÉSŐBB
18.30: Leverkusen–Borussia Dortmund (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 20 13 3 4 58–23 +35 42
2. RB Leipzig 20 12 5 3 53–25 +28 41
3. Borussia Dortmund 20 11 6 3 56–28 +28 39
4. Mönchengladbach 20 12 3 5 38–23 +15 39
5. Schalke 21 9 8 4 32–27 +5 35
6. Bayer Leverkusen 20 10 4 6 31–24 +7 34
7. Hoffenheim 21 10 3 8 31–32 –1 33
8. Freiburg 21 9 5 7 30–30 0 32
9. Eintracht Frankfurt 21 8 4 9 37–31 +6 28
10. Wolfsburg 21 7 7 7 25–26 –1 28
11. Union Berlin 21 8 2 11 25–32 –7 26
12. Augsburg 21 7 5 9 33–44 –11 26
13. 1. FC Köln 20 7 2 11 27–38 –11 23
14. Hertha 21 6 5 10 25–37 –12 23
15. Mainz 21 7 14 31–48 –17 21
16. Fortuna Düsseldorf 21 4 5 12 20–42 –22 17
17. Werder Bremen 21 4 5 12 25–48 –23 17
18. Paderborn 21 4 4 13 26–45 –19 16
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik