Bundesliga: Schäfer 221 nap után kezdett; fontos meccset nyert az Union

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.12.20. 20:24
null
Több szerencsével akár gólt is szerezhetett volna Schäfer András (Fotó: Imago Images)
Az Union Berlin hazai környezetben 2–0-ra legyőzte az 1. FC Köln együttesét a német évonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 16. fordulójában.

Legutóbb 221 nappal ezelőtt láthattunk hasonlót – Schäfer András ugyanis az Union Berlin kezdőcsapatban kapott helyett a Köln elleni alsóházi rangadón.

 


A mérkőzés fontosságát a vendég kölniek is átérezték és az első félidőben többször is megszerezhették volna a vezetést, de Frederik Rönnow ihletett formában védett. A játékrész utolsó perceiben Schäfer került váratlanul ziccerbe, de az akció befejezésére már nem volt ideje, Schwäbe jó ütemben állta a labda útját. A magyar válogatott középpályás ezután fejjel is veszélyes volt, de próbálkozása a kapu fölött hagyta el a játékteret.

A fordulás után „lángba borult” a hazai ultrák szektora, a pirotechnikai bemutatót pedig az 55. percben góllal hálálta meg az Union: Benedict Hollerbach egy szép csel után bombázott közelről a jobb felső sarokba (VIDEÓ ITT).

A fővárosi együttes a vezetés megszerzése után sem állt vissza, s a 78. percben újabb gólt szerzett: a Chelsea-től nyáron kölcsönvett elefántcsontparti center, David Datro Fofana remek indítást kapott Vollandtól, majd beadás helyett a bal felsőbe lőtt (VIDEÓ ITT).

A 85. percben Schäfer helyére Aaronson állt be a hazai csapatban – a magyar játékosnak több jó megmozdulása is volt, láthatóan kezdi megtalálni azt a formát, amellyel kiérdemelte németországi szerződését.

A hátralevő időben több találat nem született, így az Union – amely ebben az idényben először nem kapott gólt – három pontra ellépett a kieső, illetve osztályozót érő helyeken álló Darmstadt, Köln, Mainz triumvirátustól,s jó hangulatban mehet a téli szünetre.

NÉMET BUNDESLIGA
16. FORDULÓ
Union Berlin–1. FC Köln 2–0
(Hollerbach 55., Fofana 78.)

KÉSŐBB
Eintracht Frankfurt–Borussia Mönchengladbach 0–1 (Buta 90+2., Koch 90+7., ill. Wöber 27.)
Kiállítva: Wöber (Mönchengladbach, 88.)
Heidenheim–Freiburg 3–2 (Dinkci 52., Kleindienst 84., Ginter 90+2. – öngól, ill. Höler 7., 64 –11-esből)
Bayer Leverkusen–VfL Bochum 4–0 (Schick 30. – 11-esből, 32., 45+1., Boniface 69.)
VfB Stuttgart–Augsburg 3–0 (Undav 18., Guirassy 45+1., Führich 69.)
Wolfsburg–Bayern München 1–2
(Arnold 45+1., ill. Musiala 33., Kane 43.)

KEDDEN
Werder Bremen–RB Leipzig 1–1 (Njinmah 75., ill. Openda 47.)
Borussia Dortmund–Mainz 1–1 (Brandt 29., ill. Van den Berg 43.)
Hoffenheim–Darmstadt 3–3 (Kramaric 14. – 11-esből, Bebou 28., 66., ill. Pfeiffer 23., Skarke 57., 86.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayer Leverkusen 16 13 3 46–12 +34 42
2. Bayern München 15 12 2 1 49–15 +34 38
3. VfB Stuttgart 16 11 1 4 37–19 +18 34
4. RB Leipzig 16 10 3 3 38–17 +21 33
5. Borussia Dortmund 16 7 6 3 30–25 +5 27
6. Hoffenheim 16 7 3 6 32–30 +2 24
7. Freiburg 16 7 3 6 21–26 –5 24
8. Eintracht Frankfurt 16 5 6 5 24–20 +4 21
9. Mönchengladbach 16 5 5 6 31–33 –2 20
10. Heidenheim 16 6 2 8 25–32 –7 20
11. Wolfsburg 16 6 1 9 20–27 –7 19
12. Augsburg 16 4 6 6 24–31 –7 18
13. Werder Bremen 16 4 4 8 23–30 –7 16
14. Bochum 16 3 7 6 18–33 –15 16
15. Union Berlin 15 4 1 10 17–31 –14 13
16. Mainz 16 1 7 8 13–28 –15 10
17. 1. FC Köln 16 2 4 10 10–28 –18 10
18. Darmstadt 16 2 4 10 20–41 –21 10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik