Bundesliga: nem tervez újabb nagy igazolást a Bayern

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.06.11. 12:49
null
Herbert Hainer szerint a Bayern kerete így is nagyon erős (Fotó: AFP)
A német bajnok Bayern München labdarúgócsapata a nyáron már nem igazol nagy pénzért játékost – közölte a Magyar Távirati Iroda.

 

Herbert Hainer, a bajor klub elnöke a gárda honlapjának beszélt az átigazolási időszakról, és jelezte, hogy a koronavírus-járvány negatív hatásai miatt nem terveznek újabb nagy igazolást azután, hogy megszerezték az RB Leipzigtől Dayot Upamecanót.

„Upamecano kivételével nincs nagy vásárlásra lehetőségünk ezen a nyáron” – mondta a sportvezető, egyúttal felhívta a szurkolók figyelmét arra, hogy a járvány nagy hatással volt a költségvetésre, s ezt nem szabad alábecsülnie senkinek, még annak ellenére sem, hogy a klubnak eddig sikerült gazdaságilag jól kezelnie a nehéz helyzetet.

A Bayern a Lipcséből érkező középhátvédért 42,5 millió eurót fizetett. Mellette Omar Richards számít új szerzeménynek, aki az angol másodosztályú Reading játékosa volt, de lejárt a szerződése, így ingyen szerződtette a német klub.

Haider elmondta még, hogy hét játékos visszatér kölcsönből a csapatba, amely szerinte nagyon erős kerettel rendelkezik, így nincs is szükség újabb nagy igazolásra.

„A járvány és a bevételek visszaesése még nagyon sokáig hatással lesz a profi futballra” – jelentette ki az elnök, aki értetlenül áll a sajtóban megjelenő igazolási pletykák és hírek előtt: „Amikor hallom a pletykákat és az összegeket, amikről szó van, felteszem magamban a kérdést, hogy a klubok miből fizetik majd ki ezeket az árakat, különösen azok, amelyek már így is hatalmas adósággal küzdenek.”

Legfrissebb hírek

Az edzőváltás sem segített a Mainzon, folytatta jó sorozatát a Mönchengladbach

Német labdarúgás
8 órája

BL: sikerrel fellebbezett a Bayern, csökkentették Luis Díaz eltiltását

Bajnokok Ligája
11 órája

Az Union Berlin két-két tizenegyes- és öngólig jutott, a Bayern búcsúztatta Schäferéket a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.12.03. 22:46

Schäfer András ismét a Bayern München ellen játszhat

Német labdarúgás
2025.12.03. 11:53

Bundesliga: az emberhátrányban futballozó Mainznak esélye sem volt a Freiburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.30. 21:24

Bundesliga: a Frankfurt a 96. percben mentett pontot a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.30. 20:16

A Dortmund megnyerte a rangadót Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.11.29. 20:36

Megszenvedett a Bayern a győzelemért, a 93. perc utáni duplával nyert a St. Pauli ellen

Német labdarúgás
2025.11.29. 17:42
Ezek is érdekelhetik