Bundesliga: Kloppot nem lepi meg Gulácsiék szereplése

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.11.18. 13:27
Jürgen Kloppot nem lepi meg, hogy a Hoffenheim, illetve az újonc RB Leipzig is jól szerepel ebben az idényben a német labdarúgó-bajnokságban.

„Mindét klubnál olyan módszerekkel dolgoznak, amelyek eltérnek a német együtteseknél megszokottaktól. Emiatt hatalmas tisztelet jár nekik” – hangsúlyozta a Liverpool FC menedzsere a WDR rádiónak adott pénteki nyilatkozatában.„Mindét klubnál olyan módszerekkel dolgoznak, amelyek eltérnek a német együtteseknél megszokottaktól. Emiatt hatalmas tisztelet jár nekik” – hangsúlyozta a Liverpool FC menedzsere a WDR rádiónak adott pénteki nyilatkozatában.

A két csapat egyaránt veretlen tíz forduló után: Gulácsi Péter és Kalmár Zsolt együttese, az RB Leipzig a második, míg a Szalai Ádámot foglalkoztató Hoffenheim a harmadik a Bundesligában.

„Mindkét gárdát el tudom képzelni a nemzetközi porondon, és biztos vagyok benne, hogy ki is harcolják ezt a lehetőséget” – tette hozzá Klopp.

A saját csapatára kitérve a 49 esztendős német szakember leszögezte: nem akarja túlértékelni, hogy jelenleg a Liverpool vezeti a Premier League-et.

„Elég régóta vagyok már a labdarúgásban ahhoz, hogy tudjam, ez nem más, mint pillanatnyi állapot. Mindazonáltal nagyon élvezem a helyzetet” – fogalmazott annak kapcsán, hogy a Mersey-parti együttes november 6-án, a Watford 6–1-es legyőzésével 916 nap, 2014. május 6. után állt újra a tabella élére a bajnokságban.

„A legnagyobb különbség az angol és a német bajnokság között a bajnokaspiránsok számában van. Angliában öt csapat küzd a bajnoki címért, és mindegyik meg is nyerheti a trófeát. Itt egyszerűen nincsenek olyan mérkőzések, amelyeknek nincs tétjük” – fejtette ki Klopp, aki tavaly október óta irányítja a Liverpoolt.

Legfrissebb hírek

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20

Schäferék ikszeltek; a Freiburg a VAR-nak köszönhette a vezetését

Német labdarúgás
2025.09.28. 21:32

Óriásit rúgott Adeyemi lábaiba a Mainz kapusa, simán nyert a Dortmund

Német labdarúgás
2025.09.27. 17:46

Gulácsi Péter szerződést akar hosszabbítani Lipcsében

Légiósok
2025.09.23. 09:25

A Lipcse a Köln elleni győzelemmel ünnepelte Gulácsi 250. Bundesliga-meccsét

Német labdarúgás
2025.09.20. 20:29

Gulácsi Péter 250. fellépése következik a német élvonalban

Német labdarúgás
2025.09.20. 09:07

Gulácsival hamarosan tárgyalóasztalhoz ül a vezetőség – sajtóhír

Légiósok
2025.09.18. 15:16

Orbán elmondta, mit gondol arról, hogy már nem ő a lipcseiek csapatkapitánya

Német labdarúgás
2025.09.17. 06:48
Ezek is érdekelhetik