Bundesliga: ismét kikapott a Hannover, Dollnak mennie kell?

2019.03.31. 17:24
null
Könnyen lehet, hogy hétfőn menesztik Thomas Dollt (Fotó: AFP)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 27. fordulójának vasárnapi játéknapján a sereghajtó, Thomas Doll irányította Hannover hazai pályán 1–0-ra kikapott a szintén a kiesés elől menekülő Schalkétől.

A mérkőzésen hiába birtokolta többet a labdát és hiába próbálkozott több kapura lövéssel a Hannover, gólt csak a Schalke szerzett: az első félidő hajrájában Suat Serdar köszönt be.

A Hannover sorozatban hatodik vereségét szenvedte el a Bundesligában, míg a Schalke nyolcmérkőzéses bajnoki nyeretlenségét szakította meg.

Martin Kind, a Hannover elnöke a hét közben célzott arra, hogy „fejek hullhatnak”, ha a gárda teljesítménye nem javul – így nem lenne meglepetés, ha a Ferencváros korábbi vezetőedzőjét akár már holnap menesztenék.

Thomas Dollt januárban nevezték ki a Hannoverhez, a megállapodása 2020 nyaráig szól az alakulattal.

Suat Serdar három pontot érő gólja

A három pont megszerzésével egyébként Huub Stevens lett az Schalke történetének első vezetőedzője, akinek irányítása alatt 100 győzelmet aratott a csapat.

NÉMET BUNDESLIGA
27. FORDULÓ

Hannover–Schalke 0–1 (Serdar 39.)

KÉSŐBB
18.00:Eintracht Frankfurt–VfB Stuttgart (Tv:Sport2)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Borussia Dortmund–Wolfsburg 2–0 (Paco Alcácer 91., 94.)
Werder Bremen–Mainz 3–1 (Raschica 3., M. Kruse 36., 63., ill. Quaison 52.)
Freiburg–Bayern München 1–1 (Holer 3., ill. Lewandowski 22.)
Fortuna Düsseldorf–Borussia Mönchengladbach 3–1 (Hennings 6., 16., Stöger 12., ill. Zakaria 83.)
Nürnberg–Augsburg 3–0 (Ishak 52., M. Pereira 88., Lowen 92.)
RB Leipzig–Hertha BSC 5–0(Forsberg 17., Y. Poulsen 27., 56., 62., Haidara 64.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Hoffenheim–Bayer Leverkusen 4–1(Belfodil 10., 61., S. Bender 51. – öngól, Kramaric 79., ill. Volland 17.)

AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund 27 19 6 2 66–30 +36 63
2. Bayern München 27 19 4 4 69–28 +41 61
3. RB Leipzig 27 15 7 5 49–20 +29 52
4. Mönchengladbach 27 14 5 8 46–34 +12 47
5. Eintracht Frankfurt 26 13 7 6 51–30 +21 46
6. Werder Bremen 27 11 9 7 49–39 +10 42
7. Bayer Leverkusen 27 13 3 11 48–44 +4 42
8. Wolfsburg 27 12 6 9 44–41 +3 42
9. Hoffenheim 27 10 11 6 54–39 +15 41
10. Hertha BSC
27 9 8 10 40–44 –4 35
11. Fortuna Düsseldorf 27 10 4 13 36–51 –15 34
12. Freiburg 27 7 11 9 38–43 –5 32
13. Mainz 27 8 6 13 28–48 –20 30
14. Schalke 27 7 5 15 28–44 –16 26
15. Augsburg 27 6 7 14 37–50 –13 25
16. VfB Stuttgart 26 5 5 16 26–56 –30 20
17. Nürnberg 27 3 7 17 22–52 –30 16
18. Hannover 27 3 5 19 24–62 –38 14
Legfrissebb hírek

Háromgólos hátrányból állt talpra, győzelemmel hangolt a PSG elleni BL-elődöntőre a Bayern München

Német labdarúgás
22 órája

Dárdai Bence: Nagyon nehéz, de türelmesnek kell maradnom

Légiósok
Tegnap, 9:30

A lipcseiek nyerték a magyaros rangadót

Német labdarúgás
2026.04.24. 22:28

Cserekapusként számítanak Gulácsi Péterre Lipcsében

Légiósok
2026.04.24. 10:00

Honfoglalás Németországban – az FC Hunok története

Képes Sport
2026.04.22. 09:31

Bundesliga: összeverekedett ezer szurkoló a bajnokavató előtt

Német labdarúgás
2026.04.20. 14:35

Kompany a Bayern újabb bajnoki címe után: Ennél is több van bennünk!

Német labdarúgás
2026.04.20. 11:40

Hatperces rohammal szerezte meg a 35. bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
2026.04.19. 19:30
Ezek is érdekelhetik