Bundesliga: Dollt a jövő héten menesztheti a Hannover

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.27. 12:37
null
Thomas Dollt a jövő héten elküldhetik a Hannovertől (Fotó: AFP)
Német sajtóértesülések szerint a Bundesligában szereplő Hannover labdarúgócsapata menesztheti Thomas Dollt.

 

A Bild arról ír, hogy maga Martin Kind, a német klub elnöke célzott arra, hogy „fejek hullhatnak”, ha a gárda teljesítménye nem javul.

„Nekem személy szerint az a benyomásom, hogy André Breitenreiter (a Hannover előző vezetőedzője – a szerző) és Thomas Doll sem tudta kihozni a csapatban és a játékosokban rejlő potenciált” – idézi a Bild Kind szavait.

„A Stuttgart elleni teljesítményünk egyenesen katasztrófa volt, az Arminia Bielefeld elleni felkészülési meccsen aztán még ezt is sikerült alulmúlni. A helyzet rendkívüli.”

Amikor Doll jövőjéről kérdezték, Kind úgy reagált, hogy erre egyelőre nem tud válaszolni, előbb szeretné megvárni a Schalke elleni találkozót – viszont hozzátette, reméli, az együttes feljavul és sikeres lesz a bajnokságból még hátralévő nyolc összecsapáson.

A Hannover vasárnap a Schalkét fogadja a Bundesliga 27. fordulójában. A Doll irányította csapat jelenleg a 17., utolsó előtti helyen áll a Bundesligában, ha pedig nem akar kiesni, nagyon össze kell magát szednie.

Thomas Dollt januárban nevezték ki a Hannoverhez, a megállapodása 2020 nyaráig szól az alakulattal.

MÁRCIUS 31., VASÁRNAP

NÉMET BUNDESLIGA
27. FORDULÓ
15.30:
Hannover–Schalke (Tv:Sport2)

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Bayern München 26 19 3 4 68–27 +41 60
2. Borussia Dortmund 26 18 6 2 64–30 +34 60
3. RB Leipzig 26 14 7 5 44–20 +24 49
4. Mönchengladbach 26 14 5 7 45–31 +14 47
5. Eintracht Frankfurt 26 13 7 6 51–30 +21 46
6. Bayer Leverkusen 26 13 3 10 47–40 +7 42
7. Wolfsburg 26 12 6 8 44–39 +5 42
8. Werder Bremen 26 10 9 7 46–38 +8 39
9. Hoffenheim 26 9 11 6 50–38 +12 38
10. Hertha 26 9 8 9 40–39 +1 35
11. Freiburg 26 7 10 9 37–42 –5 31
12. Fortuna Düsseldorf 26 9 4 13 33–50 –17 31
13. Mainz 26 8 6 12 27–45 –18 30
14. Augsburg 26 6 7 13 37–47 –10 25
15. Schalke 26 6 5 15 27–44 –17 23
16. VfB Stuttgart 26 5 5 16 26–56 –30 20
17. Hannover 26 3 5 18 24–61 –37 14
18. Nürnberg 26 2 7 17 19–52 –33 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik