Bundesliga: Gulácsiék a brémai iksszel az ötödik helyen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.15. 19:57
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 30. fordulójában az RB Leipzig idegenben 1–1-re végzett a Werder Bremennel. A pontszerzéssel Gulácsi Péter csapata feljött az 5. helyre a tabellán.

Nem mondhatni, hogy története legszebb hetét zárja a lipcsei csapat, hiszen hétfőn otthon 4–1-re kikapott a Bayer Leverkusentől, majd csütörtökön5–2-re Marseille-ben – ezzel a hazai győzelem ellenére kiesett az Európa-ligából.

A brémai meccs sem indult túl jól, Max Kruse lökete után ujjheggyel még a lécre tolta a labdát Gulácsi Péter, a kipattanót viszont Niklas Moisander egyből visszaküldte a hosszúra, ahová már nem ért le a magyar kapus (1–0). Érdekesség, hogy az Európa-ligában is kapott hasonló gólt, sőt, ott volt, hogy kétszer is hárított a gól előtt.

A második félidő elején Ademola Lookman erőszakossága ért egyenlítést, két védőt is legyűrt, majd a kapuba ágyúzott (1–1).

A meccs végén mindkét csapatnak volt lehetősége a győzelem megszerzésére. Werner vezethette egy az egyben a kapusra a labdát, de nem tudott ellőni mellette, majd Belfodil lövését hárította Gulácsi, s Moisander ismétlése ezúttal mellé szállt – sőt, még a legvégén újra Belfodil veszélyeztetett, gól azonban ebből sem született.

A párharc történetében ez volt a negyedik tétmeccs, a korábbi hármon egyaránt a házigazda nyert.

NÉMET BUNDESLIGA
30. FORDULÓ
Schalke 04–Borussia Dortmund 2–0 (Konopljanka 50., Naldo 82.)
Werder Bremen–RB Leipzig 1–1 (Moisander 28., ill. Lookman 50.)4–1-re kikapott a Bayer Leverkusentől, majd csütörtökön5–2-re Marseille-ben – ezzel a hazai győzelem ellenére kiesett az Európa-ligából.

A brémai meccs sem indult túl jól, Max Kruse lökete után ujjheggyel még a lécre tolta a labdát Gulácsi Péter, a kipattanót viszont Niklas Moisander egyből visszaküldte a hosszúra, ahová már nem ért le a magyar kapus (1–0). Érdekesség, hogy az Európa-ligában is kapott hasonló gólt, sőt, ott volt, hogy kétszer is hárított a gól előtt.

A második félidő elején Ademola Lookman erőszakossága ért egyenlítést, két védőt is legyűrt, majd a kapuba ágyúzott (1–1).

A meccs végén mindkét csapatnak volt lehetősége a győzelem megszerzésére. Werner vezethette egy az egyben a kapusra a labdát, de nem tudott ellőni mellette, majd Belfodil lövését hárította Gulácsi, s Moisander ismétlése ezúttal mellé szállt – sőt, még a legvégén újra Belfodil veszélyeztetett, gól azonban ebből sem született.

A párharc történetében ez volt a negyedik tétmeccs, a korábbi hármon egyaránt a házigazda nyert.

NÉMET BUNDESLIGA
30. FORDULÓ
Schalke 04–Borussia Dortmund 2–0 (Konopljanka 50., Naldo 82.)
Werder Bremen–RB Leipzig 1–1 (Moisander 28., ill. Lookman 50.)

SZOMBATON
Hoffenheim–Hamburger SV 2–0 (Gnabry 18., Szalai 27.)
Hertha BSC–1. FC Köln 2–1 (Selke 49., 52., ill. Bittencourt 29.)
Bayer Leverkusen–Eintracht Frankfurt 4–1 (Brandt 20., Volland 71., 77., 88., ill. Fabián 23.)
VfB Stuttgart–Hannover 1–1 (Thommy 53., ill. Füllkrug 91.)
Bayern München–Borussia Mönchengladbach 5–1 (Wagner 37., 41., Thiago 51., Alaba 68., Lewandowski 82., ill. Drmic 9.)

PÉNTEKEN
Wolfsburg–Augsburg 0–0

 

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 30 24 3 3 81–22 +59 75
2. Schalke 04 30 16 7 7 47–33 +14 55
3. Bayer Leverkusen 30 14 9 7 55–37 +18 51
4. Borussia Dortmund 30 14 9 7 57–41 +16 51
5. RB Leipzig 30 13 8 9 45–42 +3 47
6. Hoffenheim 30 12 10 8 55–42 +13 46
7. Eintracht Frankfurt 30 13 7 10 41–37 +4 46
8. Mönchengladbach 30 11 7 12 39–48 –9 40
9. Hertha BSC 30 9 12 9 35–35 0 39
10. VfB Stuttgart 30 11 6 13 27–35 –8 39
11. Augsburg 30 9 10 11 38–40 –2 37
12. Werder Bremen 30 9 10 11 34–36 –2 37
13. Hannover 30 9 9 12 38–44 –6 36
14. Wolfsburg 30 5 15 10 30–37 –7 30
15. Freiburg 29 6 12 11 26–48 –22 30
16. Mainz 29 6 9 14 30–47 –17 27
17. Hamburg 30 5 7 18 23–48 –25 22
18. 1. FC Köln 30 5 6 19 29–58 –29 21

 

Legfrissebb hírek

A Leverkusen kiverte a Német Kupából a Dortmundot

Német labdarúgás
2025.12.02. 23:18

Bundesliga: az emberhátrányban futballozó Mainznak esélye sem volt a Freiburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.30. 21:24

Bundesliga: a Frankfurt a 96. percben mentett pontot a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.30. 20:16

A Dortmund megnyerte a rangadót Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.11.29. 20:36

Megszenvedett a Bayern a győzelemért, a 93. perc utáni duplával nyert a St. Pauli ellen

Német labdarúgás
2025.11.29. 17:42

Gól nélküli döntetlent játszott az RB Leipzig a forduló nyitányán

Német labdarúgás
2025.11.28. 22:50

Ebben az évben már nem léphet pályára Gulácsiék csapattársa

Német labdarúgás
2025.11.26. 12:10

Kane a pletykákról: Senki sem keresett engem

Német labdarúgás
2025.11.25. 17:21
Ezek is érdekelhetik