Bundesliga: bielefeldi sikerrel próbálta feledtetni a BL-búcsút a Bayern

Vágólapra másolva!
2022.04.17. 17:26
null
Musiala (alul) állította be a végeredményt (Fotó: AFP)
A Bundesliga 30. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén a Bayern München 3–0-ra győzött a Bielefeld vendégeként, s ezzel valamelyest feledtette a hétközi kiesését a Bajnokok Ligájából, s továbbra is tekintélyes előnnyel vezeti a bajnoki tabellát.

 

Ősszel a Bayern München minimális különbségű győzelemmel, 1–0-ra nyerve abszolválta a Bielefeld elleni bajnokit, s ebben az eredményben nincs tulajdonképpen semmi meglepő, mert a bajorok eddigi 27, a Bielefeld elleni bajnoki győzelmükből csupán ötször nyertek kettőnél nagyobb különbséggel.

Most persze nyilván jót tett volna a bajor népléleknek, ha a hétközi, Villarreal elleni BL-búcsú után sikerül ötről a hatra lépnie Julian Nagelsmann csapatának. Határozottan ebbe az irányba mutatott, hogy a találkozó 10. percében nagy segítséget kapott a Bayern Jacob Laursentől, aki egy balról érkező beadást a saját kapujába sodort, megszerezve a vezetést a vendégcsapatnak.

Az első félidő végén több ápolás és csere miatt hat percet hosszabbított Matthias Jollenbeck játékvezető – a hazaiaktól Fabian Kunzét hordágyon, nyakmerevítővel kellett elszállítani –, s a ráadásban a Bayern megduplázta előnyét: hosszú ívelés nyomán Serge Gnabry kapásból lőtt a bal alsó sarokba, s Jollenbeck videós segítség után adta meg a találatot.

A sorozatban 77. bajnoki mérkőzésén is betaláló (Bundesliga-rekord) Bayern a második félidőben már nem szaggatta az istrángot, ám egy gól így is maradt a végére: Jamal Musiala pofozta a labdát a léc alá lapos centerezést követően.

Ezzel a München egymás után negyedszer is győzött a bajnokságban, amivel valamelyest feledtette a hétközi kiesését a Bajnokok Ligájából, és megőrizte kilencpontos előnyét a tabellán a Borussia Dortmund előtt – egyben nagy lépést tett a 32. bajnoki cím megszerzése felé.

NÉMET BUNDESLIGA
30. FORDULÓ
Arminia Bielefeld–Bayern München 0–3
(J. Laursen 10. – öngól, Gnabry 45+7., Musiala 85. )
Hoffenheim–Greuther Fürth 0–0
Union Berlin–Eintracht Frankfurt 2–0 (Awoniyi 17., Promel 21.)


később
19.30:Bayer Leverkusen–RB Leipzig (Tv: Arena4) – élőben az NSO-n!

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Augsburg–Hertha BSC 0–1
(Serdar 49.)
Borussia Dortmund–Wolfsburg 6–1 (Rothe 24., Witsel 26., Akanji 28., Emre Can 35., Haaland 38., 54., ill. Baku 81.)
Mainz–VfB Stuttgart 0–0
Freiburg–Bochum 3–0
(Kübler 5., Sallai 16., 53.)

Mönchengladbach–Köln 1–3 (Embolo 85., ill. Modeste 5., Kainz 20., Ljubicic 34.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Bayern München 30 23 3 4 89–29 +60 72
2. Borussia Dortmund 30 20 3 7 76–43 +33 63
3. Bayer Leverkusen 29 15 7 7 68–42 +26 52
4. RB Leipzig 29 15 6 8 64–31 +33 51
5. Freiburg 30 14 9 7 49–34 +15 51
6. Union Berlin 30 13 8 9 40–39 +1 47
7. 1. FC Köln 30 12 10 8 44–44 0 46
8. Hoffenheim 30 13 6 11 50–45 +5 45
9. Mainz 30 11 6 13 43–36 +7 39
10. Eintracht Frankfurt 30 10 9 11 40–42 –2 39
11. Mönchengladbach 30 10 7 13 42–55 –13 37
12. Bochum 30 10 6 14 30–43 –13 36
13. Wolfsburg 30 10 4 16 34–51 –17 34
14. Augsburg 30 8 8 14 34–47 –13 32
15. Hertha 30 8 5 17 32–66 –34 29
16. VfB Stuttgart 30 6 10 14 36–53 –17 28
17. Arminia Bielefeld 30 5 11 14 23–46 –23 26
18. Greuther Fürth30381924–72–4817

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik