Bayern: „Egy edző semmi a csapata nélkül” – Flick búcsúzkodik

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.04.27. 14:26
null
Hansi Flick búcsúzik (Fotó: AFP)
Összesen tizennyolc hónap és jó eséllyel hat nagy trófea után inthet búcsút az Allianz Arénának Hans-Dieter Flick. A Niko Kovac segítőjéből sikerkováccsá előlépő tréner a klub hivatalos honlapján köszönte meg a Bayern München elnökségének bizalmát, hozzátéve, egy szívfájdalma azért akad, ha visszatekint közös sikereikre. A bajorok kispadján három bajnokija maradt a sikert sikerre halmozó szakembernek.

 

„Az elmúlt két év feledhetetlen lesz nekem. Nagyon élveztem mindent, a győzelmeket, a címeket, a napi munkát a pálya szélén – kiemelkedő időszak volt. A siker csak együtt érhető el. Egy edző semmi a csapata nélkül, és szerencsém volt, hogy igazán fantasztikus játékosokkal és egy remek edzői stábbal dolgozhattam együtt, akikkel nagyszerű dolgokat vihettünk véghez. Köszönöm, srácok!” – mondta Hans-Dieter Flick Julian Nagelsmann bejelentését követően.

Flick 2019. november 3-án, Niko Kovac menesztését követően lépett elő pályaedzőből vezetőedzővé. Három nappal később az Olympiakosz elleni Bajnokok Ligája-csoportmeccsen debütált a kispadon. A 2019–2020-as idényben 36 meccsen irányította a bajorokat, két vereség mellett egy 30 meccses győzelmi sorozattal és a klub történetének második triplázásával, a Bundesliga mellett a Német Kupa és a Bajnokok Ligája megnyerésével zárta le a koronavírus-válság miatt rendkívül hosszúra nyúló szezont.

„Külön köszönettel tartozom Herbert Hainer elnöknek, Karl-Heinz Rummeniggének, Oliver Kahnnak és Hasan Salihamidzicnak, az igazgatósági tanács minden tagjának, akik lehetőséget adtak nekem, hogy ezt a nagyszerű csapatot edzhessem. Egy dolgot bánok csak: hogy nem ünnepelhettük a sikereinket együtt a szurkolókkal. Minden egyes meccsen hiányoltam őket. A legjobbakat kívánom a Bayern-családnak, és nem üres frázis, amikor azt mondom: óriási megtiszteltetés volt nekem itt lenni!” – tette hozzá Flick, aki eddig 83 tétmeccsen irányította a bajorokat, ezeken 2.54 pontot átlagolt, 68 győzelem mellett hét döntetlen és csupán nyolc vereség a mérlege.

A német közvélemény Flicket tartja a legesélyesebbnek arra, hogy Joachim Löw szövetségi kapitány utódja legyen a labdarúgó-válogatott kispadján. Flick a szakmai stáb tagjaként részese volt a 2014-es világbajnoki sikernek, így ismerős közegbe érkezne a nationalelfnél. A szakember ugyanakkor egyelőre nem jelentette be, hol folytatja.

83 tétmeccs és csupán nyolc vereség Flick eddigi mérlege a Bayernnel (Fotó: AFP)
83 tétmeccs és csupán nyolc vereség Flick eddigi mérlege a Bayernnel (Fotó: AFP)

„Egyáltalán nem tiszta a jövőm. Nem volt még ezzel kapcsolatos megbeszélésem senkivel sem. Természetesen a nemzeti csapat kispadja minden edző számára megfontolandó. Jelenleg viszont fel kell dolgozzam az elmúlt hetek eseményeit, amelyek egyáltalán nem voltak könnyűek nekem” – mondta múlt másfél hete, mikor közölte, hogy 2023 nyaráig érvényes szerződése felbontását kérte a müncheni klubvezetőségtől.

A válogatottnál kínálkozó lehetőség mellett a Salihamidziccsal való feszült viszony lehetett Flick döntésének fő mozgatórúgója. A vezetőedző és a sportigazgató sosem tagadta, hogy számos vitájuk akadt a keret átalakításáról, az új igazolásokról. A klubvezetőségen belül a lejáró szerződésű játékosok, Jérome Boateng és David Alaba ügyének kezeléséről sem volt összhang. Sajtóhírek szerint Flick nyáron több játékost sem kapott meg, akit kért, hiába jelezte, hogy valódi szünet hiányában szűk lehet a Bayern kerete a 2020–2021-es évadhoz. Korábban a Kicker és a Bild is arról írt, hogy ha a német edzőn múlik, ma Mario Götze, Emre Can vagy épp Kai Havertz is (előbbi kettő esetében újra) Münchenben futballozik.

Az 56 éves szakvezető az utolsó három fordulóban a Borussia Mönchengladbach, a Freiburg és az Augsburg ellen vezetheti majd a münchenieket. Ha ezek közül csak egyet is megnyer a csapata, biztos, hogy a Bundesliga salátástáljával a kezei közt int búcsút az Allianz Arénának.

Az lehet a hatodik nagy trófeája a Bayern München vezetőedzőjeként.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik