Bayern: Davies után újabb üdvöskére csapnának le az MLS-ből

K. T. I.K. T. I.
2021.09.20. 09:47
null
Ricardo Pepi a Bayern kiszemeltjei között (Fotó: AFP)
A Bayern Münchenben folytathatja pályafutását a 18 éves, amerikai felnőttválogatott Ricardo Pepi – írta meg a goal.com, az értesülést pedig több amerikai portál is megerősíti. Az FC Dallas futballistája 2021 januárjában már járt a Bayernnél, öt csapattársával együtt egy háromhetes „tanulmányi út” erejéig látta vendégül a bajor együttes.

 

 

Alphonso Davies és Chris Richards után újabb üdvöskét találhatott az észak-amerikai profi labdarúgóligában a Bayern München. A bajor együttes állítólag tárgyalásban áll az FC Dallasszal az amerikai felnőttválogatott Ricardo Pepi szerződtetéséről.

Pepi az MLS jelenlegi idényben 24 mérkőzésen 12 gólnál és két gólpassznál jár. A 18 éves labdarúgó a 2019-es szezonban debütált a Dallas profijai között, s már ekkor felkeltette több európai élcsapat figyelmét. A többi között az AC Milan és a Borussia Dortmund is érdeklődött iránta, a Bayern pedig pedig 2021 januárjában egy „tanulmányi út” erejéig vendégül is látta.

A Bayern és a Dallas évek óta szakmai kapcsolatban áll, korábban például Chris Richardsot szerződtette a müncheni sztárcsapat, aki Hansi Flick regnálása alatt a bajoroknál 10 tétmeccset kapott, február óta pedig a Hoffenheimben szerepel kölcsönben.

Münchenben jó ideje keresik azt a támadót, akit fokozatosan felépíthetnek és idővel Robert Lewandowski örököse is lehet az első csapatban.

 

 

Legfrissebb hírek

NFL: a Detroit lesz az egyik csapat, amely Münchenben játszik az ősszel

Amerikai sportok
2026.02.24. 16:04

Továbbra is remekel hazai pályán a Freiburg; fontos mérkőzést nyert meg a St. Pauli; ikszelt a Stuttgart

Német labdarúgás
2026.02.22. 21:45

Két góllal vezetett a szünetben az RB Leipzig, de a ráadásban pontot mentett a BVB

Német labdarúgás
2026.02.21. 20:46

Meleg volt a végén a pite, de a Bayern München legyőzte a Frankfurtot

Német labdarúgás
2026.02.21. 17:41

Sorban dőlnek ki a Frankfurt játékosai

Német labdarúgás
2026.02.20. 18:59

Az első Bundesliga-idényében berobbant Said El Mala

Képes Sport
2026.02.17. 14:24

Az Arsenal maradt az élen, épphogy a tízben a címvédő – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.02.17. 12:24

Gulácsi Péter megsérült, nehezen tartott otthon egy pontot a Leipzig

Német labdarúgás
2026.02.15. 19:39
Ezek is érdekelhetik