Harry Kane nélkül középszerű csapat a Bayern München?

L. Á. B.L. Á. B.
2026.03.05. 17:20
null
Fotó: Getty Images
A Mönchengladbach elleni összecsapás lesz Harry Kane tizedik olyan mérkőzése, amelyen nem lép pályára a Bayern Münchenben azóta, hogy 2023 nyarán a bajorokhoz igazolt. Az eddigi, nélküle játszott meccsek során mindössze négyszer nyert a csapat, egyszer döntetlenezett, négy alkalommal pedig kikapott – írta csütörtöki elemzésében a Kicker.

Természetesen előfordult az is, hogy Harry Kane a rajta lévő terhelés csökkentésének érdekében a kispadon kezdett találkozókat, később viszont becserélték, és akkor bizonyította kivételes tudását – mint például a decemberi, Stuttgart elleni 5–0-s győzelem során, amikor csereként beállva 28 perc alatt mesterhármast szerzett. 

A Mönchengladbach elleni pénteki bajnokin azonban csereként sem tudja bevetni Vincent Kompany vezetőedző, az angol labdarúgó ugyanis vádlisérüléssel küzd. 

A Kicker arról ír, hogy a müncheniek mérlege Kane nélkül egy átlagcsapatéra emlékeztet – persze ezt ellenféltől, helyzettől és versenytől függően kell elemezni. A 2023–2024-es idényben Kane a gárda mindkét Német Kupa-meccsén a kispadon ült, ami a harmadosztályú Preussen Münster elleni 4–0-s győzelem esetében ugyan nem számított, viszont a második fordulóban nagyon is, mivel Thomas Tuchel, a Bayern akkori vezetőedzője nem cserélte be. A bajorok egy késői góllal 2–1-re kikaptak a harmadosztályú Saarbrückentől.

A következő kupaévadban is fájó volt Kane hiánya. A Bayer Leverkusen 1–0-s győzelemmel búcsúztatta a Münchent a nyolcaddöntőben. Ez alkalommal a szigetországi klasszis izomszakadás miatt nem volt jelen. 

A játékos utáni űrt ugyan megpróbálták betölteni, de a helyettesekkel közel sem volt olyan sikeres a Bayern, mint vele. Mi lesz a Gladbach elleni mérkőzésen? Serge Gnabry állhat be középre, vagy elképzelhető, hogy Nicolas Jackson kaphat bizalmat? – teszik fel a kérdést a német sportújság cikkében.

NÉMET BUNDESLIGA
25. FORDULÓ
20.30: Bayern München–Mönchengladbach (Tv: Arena4)

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Március 10., kedd, 21.00: Atalanta–Bayern München 

 

Legfrissebb hírek

Rangadót nyert Dortmundban a Leverkusen; kiharcolta a győzelmet az RB Leipzig

Német labdarúgás
1 órája

Az Augsburg és a Hoffenheim nyeretlenségi sorozata is folytatódott

Német labdarúgás
21 órája

Több mint 300 ezer euróba „került” az Union Berlin szurkolóinak ünneplése

Német labdarúgás
2026.04.09. 20:02

Neuer százharminchatodszor volt kezdő ugyanazon csapat színeiben a BL-ben, utolérte Messit

Bajnokok Ligája
2026.04.08. 12:49

„Ezzel a játékkal a Bayern kifiléz” – nem volt elájulva az Arsenaltól Craig Burley

Bajnokok Ligája
2026.04.08. 11:05

Arbeloa: Ha van csapat, amely nyerhet Münchenben, az a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.04.08. 07:55

Három gól, sok helyzet és Bayern-győzelem a Real elleni BL-negyeddöntő első mérkőzésén

Bajnokok Ligája
2026.04.07. 22:53

Lekerült az élről az Arsenal, tovább zuhan a Liverpool az NS erősorrendjében

Bajnokok Ligája
2026.04.07. 12:11
Ezek is érdekelhetik