Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

2025.09.10. 17:14
null
Christian Eriksen a Bundesligába igazolt (Fotó: vfl-wolfsburg.de)
A Dárdai Bencét is foglalkoztató német élvonalbeli Wolfsburgnál folytatja pályafutását a 144-szeres dán válogatott középpályás, Christian Eriksen, aki a Manchester Unitedtől való júliusi távozása óta volt szabadon igazolható.

A dán Odensénél nevelkedő, majd felnőttpályafutása elején a holland Ajaxnál is megforduló Eriksen 2013-ban igazolt a Premier League-ben érdekelt Tottenhamhez, melyet hét éven keresztül erősített, mielőtt az olasz Interhez szerződött. A dán középpályást a 2021-es Európa-bajnokságon rendezett Dánia–Finnország mérkőzésen kellett újraéleszteni, ám az eset miatt kapott szívritmus-szabályozója miatt Olaszországban nem játszhatott, ezért 2022-ben visszatért Angliába, ahol fél évre a Brentford játékosa lett. A csapat ugyan hosszabb távú szerződést is kínált neki, de ő inkább a Manchester Unitedet választotta, amely viszont a közelmúltban nem hosszabbított vele, így Eriksen szerződése lejártával, 2025. július 1-jén távozott a csapattól, azóta szabadon igazolható.

A német Kicker saját értesülései mellett dán forrásokra is hivatkozva most arról írt, hogy Eriksen készen áll arra, hogy a Bundesligába, a Wolfsburghoz szerződjön.

Az elmúlt időszakban szülővárosában, Odensében készülő dán válogatottsági rekorder már úton van a német klub központjába, ahol hamarosan orvosi vizsgálatokon vehet részt. Eriksen számos ismerősével, honfitársával kapcsolatba kerülne a Wolfsburgnál, amelynek keretében jelenleg öt dán játékos is szerepel, ráadásul a sportigazgató a dán Peter Christiansen.

FRISSÍTÉS: 21.45

Szerda este hivatalossá vált, hogy a 33 esztendős labdarúgó a Wolfsburgban folytatja pályafutását, kétéves szerződést kötve a klubbal.

„A Wolfsburg az első állomáshelyem a Bundesligában, nagyon várom már ezt az új kalandot, s biztos vagyok benne, hogy együtt szép eredményeket érhetünk el a csapattal – mondta újdonsült klubja honlapjának a 24-es mezszámot megkapó Christian Eriksen.Nagyon jó beszélgetéseket folytattunk a vezetőséggel, és egyből éreztem, hogy Paul Simonisnak (a vezetőedző – a szerk.) világos tervvel rendelkezik a csapat és én számomra is. Különösen vonzó aspektus volt nekem az, hogy a keretben több ismerős is található, akikkel együtt játszottam már a dán válogatottban.”

 

Legfrissebb hírek

Michael Olise döntött: a Real Madridban akar játszani – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.07.16. 11:12

Gyász: elhunyt a Bundesliga első kapusgóljának szerzője

Német labdarúgás
2026.07.15. 10:36

Nico Schlotterbeck szeptember végén térhet vissza

Foci vb 2026
2026.07.14. 17:18

Bundesliga: intenzitást és szenvedélyt akar látni az RB Leipzig új edzője

Német labdarúgás
2026.07.13. 16:34

Több mint 45 milliárd dolláros bevétellel rekordot döntött az európai klubfutball

Angol labdarúgás
2026.07.09. 16:25

Megműtötték a Bayern sztárját a vb-kiesést követően

Német labdarúgás
2026.07.06. 13:36

A Bayern München bejelentette Nathaniel Brown szerződtetését

Német labdarúgás
2026.07.03. 14:29

Gulácsiék a Mönchengladbach ellen kezdik a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.07.02. 14:36