Több hétre elveszítette egyik legjobbját a Dortmund

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2024.10.04. 18:18
Karim Adeyemit sérülés miatt kellett lecserélni a hétközi Bajnokok Ligája-mérkőzésen (Fotó: Getty Images)
Sérülés miatt több hétre kidőlt a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Borussia Dortmund egyik legjobbja, Karim Adeyemi.

A Dortmundnak a következő hetekben nélkülöznie kell támadóját, Karim Adeyemit, szélsőjét, Julien Duranville-t és középpályását, Giovanni Reynát – számolt be róla a német klub a honlapján, amely szerint mind a három játékos a válogatott szünet után, novemberben lesz újra bevethető.

Adeyemi a keddi, 7–1-re megnyert Bajnokok Ligája-mérkőzésen három gólt lőtt a Celticnek, de nem lehetett felhőtlen az öröme, ugyanis a 48. percben le kellett cserélni, mivel fájdalmat érzett a jobb combjában. A spanyol As szerint izomrostszakadást állapítottak meg a német támadónál, akire három-négy hét kihagyás várhat.

A 22 éves futballista kiváló formának örvend ebben az idényben, minden tétmérkőzést figyelembe véve nyolc találkozón öt gólt szerzett és öt gólpasszt adott a BVB színeiben.

 

Legfrissebb hírek

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
2 órája

A Hamburg két góllal legyőzte a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
21 órája

Frank Schmidt német rekorderként búcsúzik az idény végén a Heidenheimtől

Német labdarúgás
2026.11.04. 19:07

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 18:50

Bundesliga: Schäfer végig a pályán volt, döntetlent játszott az Union

Német labdarúgás
2026.11.01. 19:32

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31

Füllkrug megállíthatatlan, a kilencedik gólját is megszerezte a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.31. 17:30

Táncelőadás lehet a német Bundesliga csúcsmérkőzéséből

Német labdarúgás
2026.10.31. 11:13