Dárdai Pál harcba szállhat a Hertha elnöki tisztségéért – sajtóhír

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.07.25. 12:20
Dárdai Pál a Hertha elnöke lenne? (Fotó: AFP)
A német Kicker úgy tudja, hogy Dárdai Pál is versenybe száll a berlini Hertha elnöki pozíciójáért. Az indulási pályázatot augusztus 15-ig kell benyújtani, az elnökválasztás november 17-én lesz.

Dárdai Pál 1997 és 2011 között volt a Hertha BSC játékosa, 297 bajnokin lépett pályára a klubban, amivel rekorder. Visszavonulása után a klub utánpótlásedzőjeként dolgozott, majd 2015-ben az első csapat edzője lett, négy éven át irányította az együttest. Utána még kétszer nevezték ki vezetőedzőnek, legutóbb már a másodosztályban irányította a kék-fehéreket, akikkel nem tudott visszajutni az élvonalba, és az idény végén harmadszor is távozott a pozícióból.

Igazi klublegenda, akinek a három fia is a Herthában nevelkedett és játszik/játszott.

„A Hertha BSC a családom, harminc éve élek itt, minden fűszálat ismerek. Közösen felépítettünk valamit, amire büszke vagyok. Egy dolog sosem fog megváltozni: herthás vagyok, herthás maradok, és mindig a legjobbat akarom a klubnak” – mondta elköszönő beszédében az idény végén Dárdai, akiről Thomas E. Herrich vezérigazgató azt mondta, mindig, bármilyen tisztségben a klub segítségére lehet. Más kérdés, hogy Dárdai állítólag neki, Benjamin Weber sportigazgatónak és Andreas Neuendorf akadémiai igazgatónak is azt ígérte, ha egyszer elnökké választják, repülni fognak.

A jelenlegi elnök, Fabian Drescher szintén indulni fog, a Kicker szerint Dárdai ellen nem lefutott, hogy újraválasztják. 

A napokban, de legkésőbb augusztus közepén válhat hivatalossá, hogy valóban pályázik-e Dárdai Pál az elnöki székre.

 

Legfrissebb hírek

Az ETO 21 éve nem nyert a Ferencváros vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 08:41

A Herthától érkezett az Újpest legújabb stábtagja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.12.30. 12:04

Szélesi Zoltán esélyes az Újpest vezetőedzői posztjára

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 09:53

Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

Minden más foci
2025.12.22. 12:26

Berlini üzenet: családtagját veszítette el a Hertha BSC…

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 09:30

Dárdai Márton kórházba került

Légiósok
2025.12.19. 18:57

A remény tartománya – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 23:38

Dárdai Pál lett az Újpest sportigazgatója – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 16:08
Ezek is érdekelhetik