Hertha: 27 éves YouTube-sztár debütált a Hamburg ellen Dárdaiéknál

2023.12.07. 12:10
null
Nader El-Jindaoui 27 évesen mutatkozott be a profi labdarúgók között, értékesítette is tizenegyesét a Hertha Hamburg elleni kupameccsén (Fotó: Getty Images)
Huszonhét éves youtuber is pályára lépett a Dárdai Pál által irányított Hertha BSC-ben a Hamburg elleni labdarúgó Német Kupa-mérkőzésen – szúrta ki a sport1.de.

Mint arról beszámoltunk, a berliniek tizenegyespárbajban ejtették ki a Németh Andrást is foglalkoztató Hamburgot a Német Kupából.

A mérkőzés 80. percében mutatkozott be a profik között a 27 éves youtuber, Nader El-Jindaoui, aki később saját tizenegyesét is értékesítette.

A legnagyobb videómegosztó portálon 1.75 millió feliratkozóval rendelkező német-palesztin szélső a Cottbusnál nevelkedett, majd a Chemnitz utánpótlásából kikerülve alsóbb ligás klubok második gárdáit erősítette, így volt a Greuther Fürth és a Düsseldorf tartalékjainak játékosa és a Berliner AK labdarúgója is. Utóbbitól tavaly nyáron igazolt a Hertha második csapatához, Dárdai Páltól pedig most, a Hamburg elleni kupameccsen kapta meg a lehetőséget és 27 évesen a profik között is bemutatkozhatott, azok után, hogy az Elversberg elleni múlt heti másodosztályú bajnokin először került a keretbe.

Nader El-Jindaouinak Instagramon 2 millió követője, YouTube-on 1.75 millió feliratkozója van, s főként családi tartalmakat tölt fel.

NÉMET KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Bayer Leverkusen
–Paderborn (II.) 3–1
Saarbrücken (III.)–Eintracht Frankfurt 2–0
VfB Stuttgart–Borussia Dortmund 2–0
Hertha BSC (II.)–Hamburg (II.) 3–3 – 11-esekkel 5–3

KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Kaiserslautern (II.)
–Nürnberg (II.) 2–0
Magdeburg (II.)–Fortuna Düsseldorf (II.) 1–2
Homburg (IV.)–St. Pauli (II.) 1–4
Mönchengladbach–Wolfsburg 1–0 – hosszabbítás után

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44

Óriási nyílt edzés készül Hamburgban: letelik a védő súlyos, négyéves eltiltása

Német labdarúgás
2026.09.15. 09:56

Willi Orbán is betalált, a nevét skandálta a közönség – a Leipzig kiütötte a Hamburgot

Német labdarúgás
2026.09.13. 17:36

A Hamburg ötgólos pofonba szaladt bele hazai pályán a Mainz ellen

Német labdarúgás
2026.09.06. 20:14

Népsport: Paul Breitner, a maoista bajor

Népsport
2026.09.05. 08:46

Vezetett az Osnabrück, de négy góllal válaszolva továbbment a Német Kupában a Bayern München

Német labdarúgás
2026.09.02. 22:38