Union Berlin: Raúl is Schäfer klubjának edzőjelöltjei között

V. J./MTIV. J./MTI
2023.11.25. 12:18
null
Raúl lesz Schäferék új edzője? (Fotó: Getty Images)
A Schäfer Andrást is foglalkoztató Union Berlin labdarúgócsapatának Alfred Schreuder az elsőszámú jelöltje a vezetőedzői posztra, de a Bild című napilap szerint Raúl is szerepel a kívánságlistán.

A spanyol válogatott és a Real Madrid legendás csatára még sosem dolgozott felnőtt együttesnél, jelenleg a királyi gárda tartalékcsapatát irányítja. Raúl neve ennek ellenére nem először került szóba Németországban, ugyanis a korábbi együttesének, a másodosztályú Schalke 04-nek az ajánlatát múlt hónapban visszautasította a 46 éves szakember.

A poszt elsőszámú várományosa azonban a tapasztaltabb Schreuder, aki korábban a Hoffenheimet, továbbá rövidebb ideig a holland Ajax Amsterdamot és az egyesült arab emírségekbeli al-Aint is irányította. Rajtuk kívül még az Eintracht Frankfurtot tavaly Európa-liga-diadalra vezető Oliver Glasner szerepel a fővárosiak jelöltjei között.

Az Union az előző szezonban nagy bravúrral negyedik helyen végzett a Bundesligában, így a mostani idényben a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelhet, a kettős terhelés azonban meghaladta a klub erejét. A csapat 11 forduló után hat ponttal az utolsó előtti helyen áll a bajnokságban, minden sorozatot figyelembe véve pedig 14 meccs óta nyeretlen. A BL-csoportjában is sereghajtó egy ponttal. Az eredménytelenség miatt múlt szerdán közös megegyezéssel távozott posztjáról a vezetőedző, Urs Fischer.

Ideiglenesen Marco Grote felel a szakmai munkáért, így ő ül a kispadon szombaton, amikor a fővárosiak az Augsburgot fogadják. Segítője Marie-Louise Eta, aki így az első női edző lett a német élvonalban.
A magyar válogatott Schäfer ebben a szezonban sérülése miatt még nem lépett pályára, de a védekező középpályás egy hete már edzésbe állt.
Legfrissebb hírek

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
2026.03.15. 21:45

Döntött a DFB, Schäfer András nem léphet pályára a Bayern ellen – hivatalos

Német labdarúgás
2026.03.11. 11:07

Schäferék 94. perces tizenegyesgóllal kaptak ki; megszakadt a Hoffenheim remek hazai sorozata

Német labdarúgás
2026.02.28. 17:48

Alig volt ereje lebicegni a pályáról, de jól van Schäfer András

Légiósok
2026.02.23. 09:15

Meleg volt a végén a pite, de a Bayern München legyőzte a Frankfurtot

Német labdarúgás
2026.02.21. 17:41

A Bayern Brémában, a Frankfurt és a Leverkusen hazai pályán aratott könnyed győzelmet a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.02.14. 17:31

Az Union Berlin és az Eintracht Frankfurt sem tudta megszakítani rossz sorozatát

Német labdarúgás
2026.02.06. 22:38

Simán nyert a Dortmund Berlinben, Schäfer csereként lépett pályára

Német labdarúgás
2026.01.24. 20:33
Ezek is érdekelhetik