Bundesliga: Schäfer csapata zárt kapuk mögött edz a héten

2023.11.13. 14:36
null
Urs Fischer csapata elvonul a világ elől (Fotó: Getty Images)
Schäfer András csapata, a labdarúgó Bundesliga utolsó helyén álló Union Berlin a válogatott szünet alatt a külvilágtól elzárva edz annak érdekében, hogy jobb eredményeket érjen el.

 

A fővárosiak az előző idényt a negyedik helyen zárták, így a Bajnokok Ligájában szerepelhetnek, ám az új évadban a jó kezdés után nagyon mély gödörbe kerültek: legutóbbi 14 mérkőzésükből 13-at elveszítettek és a táblázat utolsó helyére csúsztak vissza, egyedül a múlt heti Napoli elleni BL-meccsen tudtak döntetlent játszani. A hétközi pontszerzés azonban a hétvégére nem adott lendületet az együttesnek, amely 4–0-ra kapott ki a bajnoki listavezető Bayer Leverkusentől.

„Beszélnünk kell a Leverkusen elleni meccsről és rengeteg munka vár ránk ebben a két hétben” – mondta Urs Fischer vezetőedző, aki 2018 óta irányítja a csapatot és továbbra is élvezi a vezetőség bizalmát.

Schäfer András, az egyesület magyar válogatott középpályása hosszú ideje sérüléssel bajlódik, így nem tudott segíteni csapatának a nehéz időszakban.

Az Unionra még öt bajnoki találkozó vár az idén, ezek közül az első jövő szombaton az Augsburg ellen.

Legfrissebb hírek

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
10 órája

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
2026.03.15. 21:45

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
2026.03.15. 20:31

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40

Kikapott Mönchengladbachban, osztályozós helyen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
2026.03.13. 22:26

Döntött a DFB, Schäfer András nem léphet pályára a Bayern ellen – hivatalos

Német labdarúgás
2026.03.11. 11:07

Videó: Schäfert már a 20. percben kiállították – napra pontosan két év után kapott újra piros lapot

Német labdarúgás
2026.03.08. 18:20

Gólpassz és gól Beiertől, nyert a Köln otthonában a Dortmund

Német labdarúgás
2026.03.07. 20:45
Ezek is érdekelhetik