Németország: Nagelsmann a törökök ellen mutatkozik be hazai pályán

Vágólapra másolva!
2023.10.05. 13:06
null
(Fotó: Getty Images)
Julian Nagelsmann, a német labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya november közepén, a Törökország elleni barátságos mérkőzésen ül majd először hazai pályán a nemzeti csapat kispadján.

 

A német szövetség (DFB) csütörtöki bejelentése szerint Nagelsmann németországi debütálására november 18-án, a berlini Olimpiai Stadionban kerül sor. A DFB azt is közölte, hogy november 21-én Ausztriában játszik felkészülési találkozót a gárda.

A 36 éves tréner első meccseire már október közepén, a német együttes egyesült államokbeli túráján sor kerül. A csapat jövő szombaton Hartfordban a házigazda amerikai, majd három nap múlva Philadelphiában a mexikói válogatottal mérkőzik meg.

A németek a jövő évi Európa-bajnokságon rendezőként vehetnek részt, így az Eb-selejtezőben nem érdekeltek.

Nagelsmannt két hete nevezték ki szövetségi kapitánynak, miután elődjét, Hansi Flicket a sorozatos gyenge eredmények miatt menesztették.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Mbappé 50. válogatottbeli gólját szerezte, a franciák a németek legyőzésével bronzérmesek az NL-ben

Minden más foci
2025.06.08. 16:51

Portugália 25 év után legyőzte Németországot, és bejutott a Nemzetek Ligája döntőjébe

Minden más foci
2025.06.04. 23:05

Joshua Kimmich 100. válogatott meccse lehet a portugálok elleni Nemzetek Ligája-elődöntő

Minden más foci
2025.06.04. 10:11

Nyáron távozik a német válogatott másodedzője

Német labdarúgás
2025.04.25. 14:46

Elindult a jegyértékesítés az NL négyes döntőjének mérkőzéseire

Minden más foci
2025.04.15. 15:34

Raspadori: Sokkal erősebb csapat vagyunk annál, mint amit most mutattunk

Minden más foci
2025.03.24. 09:48

Calafiori ugyanúgy sérült meg az olasz válogatottnál, mint az Arsenalnál – videó

Minden más foci
2025.03.21. 18:06

Nagelsmann: Továbbra is 50 százalék az esélyünk a továbbjutásra

Minden más foci
2025.03.21. 10:30
Ezek is érdekelhetik