Hertha: Csak akkor vagyok elégedett, ha megtelik a stadion és nyerünk – Dárdai

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.09.29. 12:43
null
Dárdai Pál csak akkor elégedett, ha nyernek (Fotó: Getty Images)
A gyenge idénykezdet után elindult felfelé a Hertha BSC a 2. Bundesligában, legalábbis utóbbi két bajnokiját megnyerte. Ennek kapcsán a játékról nyilatkozott Dárdai Pál a bz-berlin.de-nek.  


A Hertha első öt bajnokijából négyet is elvesztett, ráadásul a védelme nagyon nem akart összeállni, a Magdeburgtól szeptember elején 6–4-re kapott ki. Majd jött a Braunschweig és a Holstein Kiel elleni két győztes bajnoki, így Dárdai Pál csapata máris ott van a 9. helyen.

A magyar vezetőedző az eddigi eredményességről és a játékról is nyilatkozott a bz-berlin.de-nek.

„A nyáron azt mondtam a srácoknak, hogy ez az évad egy lehetőség számunkra. Nem védekezni akarunk, sokkal inkább támadni, olyan csapatot építeni, amelyik irányítja a játékot” – mondta Dárdai, s ebbe nehezen is lehetne belekötni, hiszen a Hertha a legutóbbi négy meccsén 15 gólt szerzett.

„Nem volt komfortos számomra, ahogy kezdtük az idényt, így a srácokban sem akartam azt az érzetet kelteni, hogy minden rendben van. Csak akkor vagyok elégedett, ha megtelik a stadion és nyerünk is mellé. Ezt kell elérnünk.”

A korábbi NB I-es légiósról, a hétgólos, góllövőlistát vezető Haris Tabakovicról is szót ejtett Dárdai. A svájci csatár remek formában van, ám a Kiel ellen szinte mindent kihagyott.

„Továbbra is helyzetekbe kerül, nincs probléma, de ez nem egy Tabakovic-show, rólunk szól. Ha öt gólt is lő egy meccsen, akkor is úgy teszek majd, mintha semmi sem történt volna. Ugyanakkor rengeteget dolgozik és illik a játékstílusunkhoz, sok gólt fog még szerezni.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik