Korszakváltás a Bundesligában: bajnok lehet a Dortmund!

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2023.05.27. 09:38
null
Súlyos, daganatos betegségből épült fel a dortmundiak gólerős játékosa, Sébastien Haller, akinek a Mainz ellen is főszerepet adhat Edin Terzic vezetőedző (Fotó: AFP)
Sorozatban nyert tíz bajnoki cím után a Bayern München átengedheti a trónt a Dortmundnak. A Borussiát edző Edin Terzic tapasztalatlan csapatot vezet, ám a felkészültség és a hazai pálya döntő faktor lehet.

 

Tíz év után kerülhet új csapathoz a német bajnoki címért járó salátástál, a Borussia Dortmund ugyanis karnyújtásnyira van attól, hogy letaszítsa a Bundesliga trónjáról az elmúlt időszakot (is) uraló Bayern Münchent. A BVB-nek nincs egyéb dolga, mint az utolsó fordulóban legyőzni hazai pályán a Mainzot, amely a tabella közepén foglal helyet, és nem érhet oda az európai kupaszereplést jelentő helyekre, de a kiesés réme sem fenyegeti.

Hogy mennyire a Dortmundnak áll a zászló, jól mutatja, hogy a legnagyobb német sportlap, a Kicker felmérése szerint a szurkolók 85 százaléka vélekedik úgy, hogy a Borussia lesz a bajnok, azaz a nagy számok törvénye alapján már a Bayern-szimpatizánsok is letettek az újabb címvédésről. Sokan vannak azon a véleményen, hogy ezt a bajnoki címet inkább a bajorok veszítik el, ám ez mit sem von le a trónkövetelő idei érdemeiből.

Tovább árnyalta a Borussia lehetőségeit, hogy a nyáron elhagyta a gárdát Erling Haaland, és ugyan érkezett az Ajax­tól a szintén gólerős Sébastien Haller, ám az elefántcsontparti csatárnál hererákot diagnosztizáltak, és már az kisebb csoda, hogy az idény második felére bevethetővé vált. Egy szó, mint száz, ez a Dortmund átkelt a sivatagon, ám ahogy Edin Terzic edző fogalmazott a Mainz elleni mérkőzést felvezető sajtótájékoztatóján: „Még nem végeztünk, de készen állunk: a kulcs pedig az, hogy ne csinálj semmi különöset, csak ismételd meg, ami az előző hetekben működött – osztotta meg „krédóját” a dortmundi edző. – Jó lenne elfeledkezni arról, hogy hol állunk, és inkább azt kérdezzük magunktól, hogy ez miért van. Mindennek megvan az oka, és örülünk, hogy szombaton ismét bizonyíthatunk.”

És hogy mi működött az elmúlt hetekben, vagy éppen az egész idényben? Az, hogy Terzic és a csapat minden egyes mérkőzésre a lehető legalaposabban, a helyzetnek megfelelően készült fel, és természetesen ez a Mainz ellen sem lesz másképp.

„Nem vehetjük félvállról a Mainzot, a liga legerősebb csapatai közé tartozik, érett futballt játszó, erős fizikumú együttes. Idénybeli utolsó ellenfelünk legyőzte a Bayernt, győzött Lipcsében és Leverkusenben is, az őszi meccsünkön pedig csak a hosszabbítás pillanataiban sikerült megszereznünk ellene a három pontot” – hívta fel a figyelmet a piros-fehérek erősségeire Terzic, igaz, azt nem tette hozzá, hogy Bo Svensson csapata négy egymást követő vereséggel érkezik a Signal Iduna Parkba, azaz nagyon úgy fest, egy ideje már elengedte az idényt. A hagyományosan telt házzal üzemelő, 81 365 férőhelyes stadion feltűnően szűk lesz a záró fordulóban, ugyanis a viszonylag kevés nem bérletes helyre csak az elmúlt két napban több mint háromszázezer jegyigénylés futott be.

„A stadion sajtórészlege kétszáz férőhelyes – eddig több mint ezren kértek akkreditációt. A szurkolói érdeklődés még ennél is nagyobb, ha akarnánk, félmillió jegyet is tudnánk értékesíteni” – nyilatkozta a Sky Sportsnak Sebastian Kehl, a BVB sportigazgatója, aki a Dortmund csapatkapitánya volt, amikor az együttes a 2011–2012-es idényben elhódította a Bundesliga bajnoki címét.

NÉMET BUNDESLIGA
34. FORDULÓ
15.30:
Dortmund–Mainz (Tv: Match4) – élőben az NSO-n!
15.30: Frankfurt–Freiburg
15.30: Köln–Bayern München (Tv: Arena4)– élőben az NSO-n!
15.30: Mönchengladbach–Augsburg
15.30: RB Leipzig–Schalke
15.30: Union Berlin–Werder Bremen
15.30: Stuttgart–Hoffenheim
15.30: Bochum–Leverkusen
15.30: Wolfsburg–Hertha BSC

AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund33224781–42+3970
2. Bayern München33208590–37+5368
3. RB Leipzig33196860–39+2163
4. Union Berlin33178850–38+1259
5. Freiburg33178850–42+859
6. Bayer Leverkusen331481157–46+1150
7. Wolfsburg3313101056–46+1049
8. Eintracht Frankfurt3312111056–51+547
9. Mainz331291252–53–145
10. 1. FC Köln3310121148–52–442
11. Mönchengladbach3310101350–55–540
12. Werder Bremen331061751–63–1236
13. Hoffenheim331051847–56–935
14. Augsburg33971742–61–1934
15. VfB Stuttgart337111544–56–1232
16. Bochum33951937–72–3532
17. Schalke337101633–67–3431
18. Hertha33681940–68–2826
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik