Bundesliga: Schäfer újra a csapattal edzett Berlinben, de a hétvégén még nem játszik

Vágólapra másolva!
2023.04.21. 14:35
Teljes értékű edzésmunkát végzett szerdán a csapattársaival együtt Schäfer András, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) harmadik helyen álló Union Berlin magyar válogatott játékosa.

A fővárosi együttes a közösségi médiaoldalain számolt be – néhány fotóval illusztrálva – a 24 éves középpályás visszatéréséről.

A 22-szeres válogatott játékos lábát fáradásos törés miatt novemberben megműtötték, majd január végén a Werder Bremen elleni bajnoki mérkőzésen csereként tért vissza a csapatba. Néhány nappal később már kezdőként lépett pályára a Hertha BSC elleni győztes találkozón, de a szünetben újabb sérülés miatt le kellett cserélni. Azóta nem játszott.

Schäfer András március végén a közmédiának azt mondta, hogy egyre jobban van a lába és reményei szerint a bajnokság hátralévő fordulóiból az utolsó hatban-hétben már a szakmai stáb rendelkezésére állhat.

A német bajnokságból hat forduló van hátra, az Union Berlin vasárnap a Borussia Mönchengladbach vendége lesz.

FRISSÍTÉS
Urs Fischer vezetőedző a pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: a magyar futballista nagyon jól halad, de még nincs olyan állapotban, hogy bekerüljön a keretbe a hétvégi bajnoki mérkőzésre.

NÉMET BUNDESLIGA
29. FORDULÓ
20.30:
Augsburg–VfB Stuttgart

SZOMBATON
15.30: Hertha BSC–Werder Bremen
15.30: Hoffenheim–1. FC Köln
15.30: Mainz–Bayern München (Tv: Arena4)
15.30: Bochum–Wolfsburg
18.30: Borussia Dortmund–Eintracht Frankfurt (Tv: Arena4)

VASÁRNAP
15.30: Freiburg–Schalke 04 (Tv: Arena4)
17.30: Bayer Leverkusen–RB Leipzig (Tv: Arena4) – élőben az NSO-n!
19.30: Borussia Mönchengladbach–Union Berlin (Tv: Arena4)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 28 17 8 3 78–30 +48 59
2. Borussia Dortmund 28 18 3 7 62–39 +23 57
3. Union Berlin 28 15 7 6 43–31 +12 52
4. RB Leipzig 28 15 6 7 53–35 +18 51
5. Freiburg 28 14 8 6 41–37 +4 50
6. Bayer Leverkusen 28 13 5 10 51–41 +10 44
7. Eintracht Frankfurt 28 11 9 8 49–41 +8 42
8. Mainz 28 11 9 8 46–39 +7 42
9. Wolfsburg 28 10 10 8 46–36 +10 40
10. Mönchengladbach 28 9 9 10 43–45 –2 36
11. 1. FC Köln 28 7 11 10 37–46 –9 32
12. Werder Bremen 28 9 5 14 43–54 –11 32
13. Hoffenheim 28 8 5 15 38–47 –9 29
14. Augsburg 28 8 5 15 37–53 –16 29
15. Bochum 28 8 3 17 31–61 –30 27
16. VfB Stuttgart 28 5 9 14 35–50 –15 24
17. Schalke 04 28 5 9 14 26–52 –26 24
18. Hertha BSC 28 5 7 16 33–55 –22 22
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik