Bundesliga: Nagyon jó móka volt a mai – Szoboszlai

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2022.10.01. 19:51
null
Szoboszlai szerint nagy lendületet adott csapatának a győzelem (Fotó: RB Leipzig)
Négygólos különbséggel verte meg az RB Leipzig a Bochumot a Bundesliga 8. fordulójában. A lipcseiek magyar középpályása, Szoboszlai Dominik kezdőként 72 percet játszott, jó teljesítményt nyújtott, ő passzolt a legpontosabban a mérkőzésen. A lefújást követően klubja hivatalos honlapjának nyilatkozott.


Nagyon jó móka volt a mai. Szerettünk volna győzelemmel nekivágni a következő heteknek. Nehéz időszak áll előttünk, hat hét alatt tizenkét meccset játszunk. Ez nem lesz könnyű, de készen állunk, ezt ma is megmutattuk. kezdte Szoboszlai Dominik, majd szót ejtett százados csapattársáról, Timo Wernerről – Nem is tudtam, hogy Timo már ennyi gólt szerzett a Lipcsében! Gratulálok neki és remélem, jön még száz!”

Az RB Leipzignek nagy szüksége volt az önbizalom-növelő sikerre, szerdán a Celticet fogadja a Bajnokok Ligája 3. fordulójában, s az első pontjait szerezheti a mostani sorozatban.

„Nagy lendületet adott a mai mérkőzés a Celtic elleni Bajnokok Ligája-meccsre. Tele erővel és energiával vágunk neki a következő heteknek, szükségünk van a pontokra a Bundesligában és a Bajnokok Ligájában egyaránt.”


BUNDESLIGA
8. FORDULÓ
RB LEIPZIG–VFL BOCHUM 4–0 (2–0)

Lipcse,Red Bull Aréna,44 403néző.Vezette:Florian Badstübner
RB Leipzig:Gulácsi – Simakan (Henrichs, 59.), W. Orbán, Gvardiol, Halstenberg (Raum, 72.) – Schlager (Haidara, 72.), Kampl – Nkunku, Szoboszlai (Forsberg, 72.) – André Silva, Werner (Novoa 82.).Vezetőedző:Marco Rose
VfL Bochum:Riemann – Oermann, Ordec, Horn (Antwi-Adjei a szünetben) – Gamboa, Losilla, Góralski (Stöger, a szünetben), Osterhage, Danilo Soares (Masovics, 35.) – Zoller (P. Hofmann, a szünetben), Holtmann.Vezetőedző:Thomas Letsch
Gólszerző:Werner (15., 53.), Nkunku (23. – 11-esből, 85.)

Legfrissebb hírek

David O’Connell: Szoboszlai Dominik tökéletes csapatkapitány lehet a Liverpoolban

Angol labdarúgás
16 órája

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
2026.02.04. 13:29

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.02.03. 16:13

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék rangadót vívnak a Manchester Cityvel

Légiósok
2026.02.02. 12:14

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
2026.02.02. 11:52

Szoboszlai a jövőjéről és a vezérszerepről, Kerkez az ütközéséről is beszélt

Angol labdarúgás
2026.02.01. 21:44

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37
Ezek is érdekelhetik