NL: A német válogatott 2014-ben Brazíliába repült, és nem jött vissza – elégedetlenek a szurkolók

2022.09.24. 15:28
null
Néhány német drukker inkább Szoboszlaiékat küldené a vb-re a sajátjaik helyett (Fotó: Török Attila)
Péntek este a magyar válogatott 1–0-s győzelmet aratott a Nemzetek Ligájában Németország ellen. A német szurkolók finoman szólva sem voltak elégedettek csapatukkal, ennek pedig hangot is adtak a Twitteren.

 

A joggal elégedetlen német drukkerek a közösségi médiában is kinyilvánították véleményüket a péntek esti Nemzetek Ligája-találkozó után.

A legrosszabb futball, amelyet évek óta láttam, pedig Stuttgart-drukker vagyok” – írta egy kommentelő a Twitteren.

A legtöbben nem csak az eredménnyel, hanem a mutatott játékkal is elégedetlenek, és többen hiányolták a kreativitást is a németektől.

Néhány a felháborodott német reakciók közül:

Gyenge játék. Így akarjuk végigcsinálni a világbajnokságot? Szégyen! Ilyen teljesítménnyel előjönnek a 2018-as vb emlékei. Nincsenek ötletek és nincs kockázat. Szánalmas.”
„Hallatlan játék tőlünk, jogosan vesztettük el, nem érdemeltük volna meg a döntetlent se.”
„Jól megérdemelt vereség.”
„A német válogatott 2014-ben Brazíliába repült és nem jött vissza.


Vannak, akik a Bayern-játékosok teljesítményével nem voltak megelégedve.

„A Bayern ott folytatta, ahol múlt hétvégén abbahagyta.”

Többek szerint inkább Magyarországnak kellene Katarba utazni az év végén.

„Lehet, hogy a németeknek a magyaroknak kéne adniuk a vb-helyet, ők legalább akartak focizni.”
„Kiváló védekezés, bravó Willi Orbán! Kár, hogy Magyarország nincs a vébén.


A német válogatott mezei pedig még akciósan sem kellenek. „Hamarosan plusz pénzt kapsz, hogy elvihesd.”

 

NEMZETEK LIGÁJA
A-LIGA,
3. CSOPORT
5. FORDULÓ
NÉMETORSZÁG–MAGYARORSZÁG 0–1 (0–1)
Lipcse,
Red Bull Arena, 39 513 néző. V: Vincic (szlovén)
NÉMETORSZÁG: Ter Stegen – J. Hofmann, Süle, Rüdiger, Raum – Kimmich, Gündogan (Musiala, 69.) – Gnabry (Kehrer, a szünetben), Th. Müller (L. Nmecha, 85.), L. Sané – Werner (Havertz, 69.). Szövetségi kapitány: Hans-Dieter Flick
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai A. – Fiola, Nagy Á. (Styles, 78.), Schäfer, Kerkez – Gazdag (Kleinheisler, 67.), Szoboszlai (Nego, 85.) – Szalai Á. (Ádám, 67.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Szalai Á. (17.)

A csoport másik mérkőzésén
Olaszország–Anglia 1–0 (Raspadori 68.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 5 3 1 1 8–3 5 10
2. Olaszország 5 2 2 1 6–7 –1 8
3. Németország 5 1 3 1 8–6 2 6
4. Anglia 5 2 3 1–7 –6 2

 

Legfrissebb hírek

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa-keretében

Tenisz
2026.08.14. 16:43

Magyar álomgólok Brazília ellen; nyolc éve e napon lett világbajnok Franciaország – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.15. 17:16

Hej, amikor Zidane labdázásra használta a fejét! – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.12. 13:32

Sztoicskov és Lecskov bekavart a címvédő németeknek – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.10. 19:18

Az a bizonyos 1–7 és egy bizonyos rettenetes ütközés – vb-videók

Minden más foci
2026.07.08. 14:23

Puyol megrázta loboncát, és a németeknek annyi volt – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.07. 17:35

Egy Bergkamp-gól, amelyet sokáig elnézegetnénk – vb-videók

Minden más foci
2026.07.04. 15:11

Auf Wiedersehen! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2026.07.03. 23:08