Freiburg: Sallai Roland a novemberi válogatott meccseken már játszana

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.09.29. 08:25
null
Sallai Roland optimista, novemberben visszatérne a pályára (Fotó: Imago)
Ha minden jól megy, két héten belül elkezdheti a labdás edzéseket Sallai Roland, aki novemberben szeretne pályára lépni a magyar válogatottban.

Egyre jobban van Sallai Roland, de még nem tudni, mikor térhet vissza. A Freiburg magyar szélsője szeptember 3-án a Leverkusen otthonában 3–2-re megnyert mérkőzés első félidejében sérült meg, az ötödik percben szemen rúgta Jonathan Tah. Ijesztő képsorok voltak, a 25 éves futballistát hordágyon vitték le, napokig nem tudta kinyitni a bal szemét, ezért nem tudták rendesen megvizsgálni. Bár eleinte reménykedett benne, hogy nem kell megműteni, végül elkerülhetetlen volt az operáció. Sőt mint kiderült, a szeme világa is veszélyben forgott, az pedig csak a műtét közben derült ki, hogy a szeme mögötti üregben több csontja eltört, ezért csúszott beljebb a szeme, fémlemezt kellett beépíteni. Ezek után kimondottan jó hír, hogy a 36-szoros válogatott futballista egyre jobban van, és szeretne minél hamarabb visszatérni a pályára.

Sallai Tibor
Sallai Tibor

„Jobban van, javul a szeme, de még mindig nem tökéletes – mondta a Nemzeti Sportnak Sallai Tibor,     a játékos édesapja. – Oldalra már jobban mozog a szeme, ha lefelé néz, az még nem az igazi, de ott van a seb, amelynek meg kell gyógyulnia. Az orvosok azt mondják, körülbelül két hét múlva tökéletes lesz a szem mozgása, de biztosat majd csak akkor lehet mondani. Ő már a jövő héten szeretne labdás edzést végezni. Egyelőre biciklizhet, talán hamarosan kocoghat kicsit, de semmit sem szabad elkapkodni. Ne feledjük, még csak két hete műtötték meg, az a legfontosabb, hogy teljesen meggyógyuljon és felépüljön.”

A visszatérését illetően Sallai Roland optimista, reméli, minél hamarabb ismét futballozhat, de egyelőre nem lehet megmondani, mikor térhet vissza. Ami biztos, hogy a teljes gyógyulás nagyjából három hónapot vesz igénybe, így addig mindenképpen speciális arcmaszkot kell viselnie a pályán. A magyar válogatott novemberben Luxemburggal és Görögországgal játszik felkészülési mérkőzést, és ha minden jól megy, ezeken a találkozókon már ott lehet a Freiburg játékosa.

„Optimális esetben novemberben ismét a válogatottban játszhat, én tudom, mit szeretne, és azt is, hogy mindent megtesz azért, hogy ez sikerüljön – folytatta Sallai Tibor. – Jósolgatni viszont nem szeretnék a visszatérésével kapcsolatban. Ezt úgyis ő érzi majd. Én mondhatok bármit, az orvos mondhat bármit, ő az, aki tudja, mikor lesz játékra alkalmas állapotban. Mindenesetre bizakodó. Nyilván voltak nehezebb pillanatai, de mindig egy cél lebeg a szeme előtt, hogy elérje, amit megálmodott, és ezért meg is tesz mindent.”

Sallai Roland kiesése a válogatott szempontjából érzékeny veszteség volt, a nyári négy Nemzetek Ligája-mérkőzésen a csapat egyik legjobbja volt. Az angolok otthonában 4–0-ra megnyert mérkőzésen duplázott, a németek elleni hazai 1–1-es meccsen gólpasszt adott. A Freiburgban is alapembernek számít, az első öt fordulóban kezdő volt, a legutóbbi két találkozón viszont a sérülése miatt nem léphetett pályára. Bízunk benne, hogy egy-két héten belül tényleg teljesen meggyógyul a szeme, és minél hamarabb láthatjuk őt a Bundesligában és a magyar válogatottban futballozni.    

Sallai nélkül akadozik a Freiburg támadójátéka
A Leverkusen vendégeként 3–2-re megnyert mérkőzés óta akadozik a Freiburg támadójátéka. A Sallai Roland nélkül lejátszott két Bundesliga-találkozón a Mönchengladbach és a Hoffenheim ellen is gól nélküli döntetlent ért el. Ennek ellenére továbbra is a harmadik helyen áll a gárda, amely szombaton a nyolcadik Mainzot fogadja, és ha nyer, biztosan a dobogón marad.
Legfrissebb hírek

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Nincs vége a magyar hullámnak Liverpoolban, Sallai Roland a legújabb jelölt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.02.01. 14:31

Antony góllal és gólpasszal vezette a nyolcaddöntőbe a Real Betist az El-ben

Európa-liga
2026.01.29. 23:12

A Galata kikapott, de Sallai Roland jól játszott a City ellen

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:03

„Lehet, hogy még nem világsztár, de nagyon közel áll hozzá” – a Galata pályaedzője Sallai Rolandról

Légiósok
2026.01.26. 11:36

Sokba került a kihagyott büntető, simán nyert a Stuttgart a Gladbach otthonában

Német labdarúgás
2026.01.25. 17:27

VIDEÓ: egy kötény is kellett hozzá – íme, Varga Barnabás első gólpassza az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.25. 15:05
Ezek is érdekelhetik