RB Leipzig: nincs szakadás Szoboszlai Dominik combjában

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
2022.01.17. 13:44
null
Szoboszlai Dominik (Fotó: AFP)
Fellélegezhetnek Lipcsében, a hétfői MRI-vizsgálat után kiderült, hogy nem súlyos Szoboszlai Dominik sérülése.

 

Az RB Leipzig magyar középpályását a szombati, Stuttgart elleni idegenbeli bajnokin előzetesen a kezdőcsapatba nevezte Domenico Tedesco vezetőedző, ám Szoboszlai a bemelegítésnél izomsérülést szenvedett a combjában, így a kispadra sem ülhetett le.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a szakvezető azt mondta, a magyar futballista kiesése rendkívül fájdalmas lenne a csapatának. A német sajtóban aztán szárnyra kelt a hír, miszerint a középpályásnak vélhetően egy hónapot ki kell hagynia, a Kicker is biztosra vette az izomszakadást, ami különösen annak fényében tűnt elhamarkodott jóslatnak, hogy az első visszajelzések alapján úgy tűnt, nincs nagy baj.

Szerencsére a hétfői MRI-vizsgálat után a 21 esztendős középpályás és a szakmai stáb is fellélegezhetett, kiderült, hogy nincs szakadás a combjában, csupán az izom rándult össze a kelleténél jobban a lábában.

A középpályás így biztosan kihagyja a szerdai, Hansa Rostock elleni hazai Német Kupa-találkozót, a folytatás viszont képlékeny. Nincs kizárva, hogy a hét második felében már edzésbe állhat, és akkor vélhetően a vasárnapi, Wolfsburg elleni hazai bajnokin is számolhat vele Domenico Tedesco, de legkésőbb a jövő héten már biztosan csatlakozik társaihoz a 18-szoros válogatott játékos.

A középpályás korai visszatérése azért is örömteli, mert az utóbbi időben alaposan megfogyatkozott a lipcsei keret. Emil Forsberg, Konrad Laimer és Marcel Halstenberg sérülés miatt dőlt ki a sorból, Amadou Haidara és Ilaix Moriba az Afrika-kupán szerepel, míg Nordi Mukiele karanténkötelezettsége múlt szombaton ért véget.

Emellett a hosszabb sérülés után visszatérő Dani Olmo sincs még százszázalékos formában, a lipcseiek pedig a bajnokság és a Német Kupa mellett az Európa-ligában is érdekeltek.

Legfrissebb hírek

Tizenegyből négy – Szoboszlai Dominik idénybeli kapura lőtt szabadrúgásai videón

Angol labdarúgás
6 órája

Liverpooli lábnyomok: itt az ideje Arne Slot távozásának?

Légiósok
9 órája

A szabadrúgáskirály – Bodnár Zalán jegyzete

Angol labdarúgás
Tegnap, 23:15

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
Tegnap, 21:45

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
Tegnap, 20:31

Szoboszlai: Ha így folytatjuk, örülhetünk, ha a Konferencialigában indulhatunk

Légiósok
Tegnap, 20:29

Szoboszlai szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 19:24

Szoboszlai újabb szabadrúgásgólt szerzett – videó

Légiósok
Tegnap, 18:00
Ezek is érdekelhetik