Bundesliga: másfél év után először lehet telt ház az Allianz Arénában

K. T. I.K. T. I.
2021.10.05. 17:16
null
Ismét telt ház előtt futballozhatnak Robert Lewandowskiék (Fotó: AFP)
Az eddigi korlátozások feloldása után már a következő hazai bajnoki mérkőzésén telt ház előtt léphet pályára a német labdarúgó Bundesligában címvédő Bayern München – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

 

A bajorok a koronavírus-járvány kezdete óta nem tölthették meg a 75 ezer férőhelyes Allianz Arena lelátóit, most viszont az illetékes hatóságok enyhítettek a helyi szabályokon, s többek között feloldották a nézőszám korlátozását – írja az MTI.

Az új rendelkezések szerint belépni továbbra is csak az oltottaknak, a betegségen átesetteknek vagy a negatív PCR-teszttel rendelkezőknek lesz joguk, viszont nem kell biztonsági távolságot tartani, maszkot viselni, illetve az alkoholtilalmat is feloldották.

„Boldogok vagyunk elsősorban a szurkolóink miatt, akik végre újra megtölthetik az Allianz Arénát” – idézte a távirati iroda a klub közleményét.

A Bayern München első hazai telt házas meccsére október 23-án kerül sor, amikor a Hoffenheimet fogadja a gárda a Bundesliga 9. fordulójában.

 

Legfrissebb hírek

„Felesleges ajánlatot tenniük” – a Bayern elnöke üzent a Real Madridnak Olise miatt

Német labdarúgás
2026.06.09. 11:05

Máris sorsoltak: a Bayern München a harmadosztály bajnokával kezd a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.06.06. 19:32

Xabi Alonso után újra spanyol edzője lesz a Leverkusennek – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.04. 13:42

A PSG-t öt, az Arsenalt három játékos képviseli a BL-idény álomcsapatában

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 18:34

A visszatérő Adi Hütter az Eintracht Frankfurt új vezetőedzője

Német labdarúgás
2026.05.31. 13:26

Magyaros nyolcaddöntő, kilencgólos meccsek, és őrült elődöntő – a BL-idény tíz legérdekesebb mérkőzése

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 17:46

653 gól, 623 sárga lap, jubileumok, klubrekordokok és egy kapusgól – a BL-idény számokban

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 12:44

A Wolfsburg a játékvezető felelősségét is felvetette a kiesés után

Német labdarúgás
2026.05.26. 09:34
Ezek is érdekelhetik