Németország: győztes mentalitást vár a labdarúgó-válogatott új kapitánya

2021.08.10. 14:23
null
Az új szövetségi kapitány elmondta, azért küzdenek, hogy mindig győztesen hagyják el a pályát (Fotó: AFP)
Hansi Flick, a német labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya azt várja a játékosoktól, hogy „all in" mentalitással érkeznek majd meg a felkészülésre, azaz mindent feltesznek egy lapra a győzelem érdekében.

 

Az előző szezon végén a Bayern Münchent elhagyó szakember kedden tartotta első sajtótájékoztatóját kapitányként, melyen hangsúlyozta, német válogatottnak lenni azt jelenti, hogy „minden megteszel azért, hogy győztesen hagyd el a pályát”.

„Ezért fogunk küzdeni mindannyian” – közölte az 56 éves Flick, aki a müncheniekkel két bajnoki címet, illetve tavaly Bajnokok Ligáját nyert.

A tréner számára nem ismeretlen a válogatott melletti munka, korábban évekig elődje, Joachim Löw segítője volt, többek között a 2014-es világbajnokság megnyerésekor is. Most nehéz helyzetben veszi át a csapat irányítását, mivel az utóbbi években kifejezetten gyengén szerepelt a gárda: a 2018-as vb-n a csoportból sem jutott tovább, az idei Európa-bajnokságon pedig csak nagy nehézségek árán lépett tovább kvartettjéből, a magyar csapat elleni záró körben csupán a hajrában tudott egyenlíteni, s ezzel kiejtette Marco Rossi csapatát. Ezt követően gyorsan befejezte szereplését, mert alulmaradt az angolok elleni nyolcaddöntőben.

„A futballnemzetek, mint amilyen a német, a sikerhez vannak hozzászokva” – mondta Flick, hozzátéve, tisztában van azzal, hogy az elvárások óriásiak vele szemben az utóbbi évek gyengélkedése miatt.

A német szövetségben a válogatott igazgatói feladatait ellátó Oliver Bierhoff a sajtóeseményen optimistán tekintett a közeljövőbe.

„Elragadtatással tölt el, hogy Hansit sikerült megnyernünk a kapitányi posztra, és biztos vagyok benne, hogy kiváló rajtot vesz vele a csapat szeptemberben” – vélekedett.

Flick a szeptemberi világbajnoki selejtezőmérkőzésekkel kezdi kapitányi munkáját: a német csapat Liechtenstein, Örményország és Izland ellen lép pályára. A kerethirdetés augusztus 26-án lesz.

Legfrissebb hírek

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
2026.09.23. 21:28

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Jürgen Klopp 44 fős német keretet hívott össze az NL-meccsekre

Német labdarúgás
2026.09.17. 12:02

Népsport: Paul Breitner, a maoista bajor

Népsport
2026.09.05. 08:46

Vezetett az Osnabrück, de négy góllal válaszolva továbbment a Német Kupában a Bayern München

Német labdarúgás
2026.09.02. 22:38

„Utat engedek a fiataloknak” – Antonio Rüdiger visszavonult a válogatottól

Német labdarúgás
2026.09.01. 17:11

Magabiztos sikerrel nyitott a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.08.29. 20:30

A Leverkusen bánta: a Bundesligában is folytatódik az elversbergi csoda

Német labdarúgás
2026.08.29. 17:34