Németország: Hansi Flick az új szövetségi kapitány – hivatalos

B. A.B. A.
2021.05.25. 11:41
null
Hansi Flick aláírta a szerződést (Fotó: dfb.de)
A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) hivatalos közleményben jelentette be, hogy az Európa-bajnokság után Hansi Flick veszi át a német válogatott irányítását a távozó Joachim Löwtől.

 

Az 56 éves szakember a 2024-es hazai rendezésű Eb végéig kötelezte el magát, a fizetése a Bild szerint nagyjából évi 6.5 millió euró lesz.

„Minden meglepően gyorsan ment az aláírásnál, nagyon boldog vagyok, hogy ősztől a nemzeti együttesnél dolgozhatom – idézi Hansi Flicket a német szövetség honlapja. – Alig várom, hogy munkába álljak, rengeteg kiváló kvalitású játékost látok, különösen a fiatalok között – ezért is várhatjuk optimistán a közelgő tornákat, például a 2024-es hazai Eb-t. Oliver Bierhoff (a DFB igazgatója – a szerk.) személyében erős, megbízható segítő lesz mellettem, de ugyanez igaz a stábra is, így hosszas összeszokási szakasz nélkül láthatunk munkához. Most azonban nem a fontos, hogy mi lesz szeptembertől, az Európa-bajnokságra kell fókuszálni. Minden jót kívánok Jogi Löwnek, Marcus Sorgnak és Andy Köpkének, a csapatnak pedig minél sikeresebb szereplést. Jogi Löw mindenkinél jobban megérdemli, hogy sikeresen zárja a karrierjét a nemzeti együttesnél.”

Hummels és Müller visszatér – íme, a németek Eb-kerete!

Flick távozását áprilisban jelentette be a sorozatban kilencedik Bundesliga-elsőségét begyűjtő bajor sztárcsapat. Helyét az RB Leipziget – Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik csapatát – irányító Julian Nagelsmann veszi át. Az 56 éves Flick – aki tavaly nyáron Bajnokok Ligáját, s összesen hét trófeát nyert a Bayernnel 2019-es kinevezése óta – 2006 és 2014 között Joachim Löw segítője volt a nemzeti csapatnál, így ott volt a stábban a németek világbajnoki címénél. Ami Löwöt illeti, a DFB még március elején megerősítette, hogy a 61 éves tréner az idei kontinenstorna után távozik a válogatottól.

Az idei Eb-t június 11. és július 11. között rendezik 11 európai városban, közte Budapesten. A németek a mieinkkel, a portugálokkal és a franciákkal szerepelnek azonos négyesben.

EURÓPA-BAJNOKSÁG
AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN) PROGRAMJA
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország
További csoportok, helyszínek, menetrend – EB-ADATBANK!
Legfrissebb hírek

A Bayern München vezérigazgatója szerint Jürgen Kloppnak nagy célokat kell kitűznie

Német labdarúgás
2026.07.28. 21:12

Jürgen Klopp lett a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – hivatalos

Foci vb 2026
2026.07.24. 11:47

Nico Schlotterbeck szeptember végén térhet vissza

Foci vb 2026
2026.07.14. 17:18

Hej, amikor Zidane labdázásra használta a fejét! – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.12. 13:32

Sztoicskov és Lecskov bekavart a címvédő németeknek – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.10. 19:18

Jürgen Klopp ingyen, de Lőw Zsolt nélkül érkezhet a német válogatott élére – sajtóhír

Foci vb 2026
2026.07.09. 17:53

Az a bizonyos 1–7 és egy bizonyos rettenetes ütközés – vb-videók

Minden más foci
2026.07.08. 14:23

Puyol megrázta loboncát, és a németeknek annyi volt – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.07. 17:35