Bundesliga: BL-résztvevő csapattól érkezik a Frankfurt új edzője

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.05.26. 14:43
A német élvonalbeli Eintracht Frankfurt a hivatalos honlapján bejelentette, hogy a következő idénytől Oliver Glasner lesz az együttes vezetőedzője.

Oliver Glasner veszi át a Frankfurt irányítását (Fotó: AFP)

A 46 esztendős osztrák szakember 2024-ig szóló szerződést kötött új klubjával. Glasner hazájában az SV Riednél és a LASK-nál dolgozott vezetőedzőként, 2019 óta a Wolfsburgot irányította, amellyel első idényében kiharcolta az Európa-ligában való szereplést, a mostani évadban pedig a Bajnokok Ligája-indulást érő 4. helyen végzett.

A Frankfurtnak fizetnie kellett a Wolfsburgnak Glasnerért cserébe, mert a trénernek 2022-ig érvényes megállapodása volt a wolfsburgiakkal. Az összeget egyik fél sem hozta nyilvánosságra.

Az Eintracht az 5. helyen végzett a Bundesliga nemrég véget érő kiírásában Adi Hütter irányításával. Az osztrák edző a nyártól a Borussia Mönchengladbach mestere lesz.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: Nagy Ádám és Yaakobishvili Antal kezdőként, Nego és Fenyő csereként lépett pályára

Légiósok
5 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
14 órája

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Aranybányából ifitemető – Moncz Attila publicisztikája

Német labdarúgás
2025.07.25. 22:59

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Markus Krösche – egy üzleti zseni Frankfurtból

Német labdarúgás
2025.07.22. 15:18

Újabb ajánlatot tett Ekitikéért a Liverpool – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.20. 11:01
Ezek is érdekelhetik