Hertha: új sportigazgató érkezik? Dárdai Pál reagált

H. D.H. D.
2021.03.10. 13:50
null
Dárdai Pál csapattársa volt Fredi Bobicnak (Fotó: AFP)
Egybehangzó német sajtóhírek szerint Fredi Bobic személyében hamarosan új sportigazgatója lesz a német élvonalbeli Hertha labdarúgócsapatának. Ezzel kapcsolatban szólalt meg Dárdai Pál, a berlini klub vezetőedzője.

 

Fredi Bobic 2010 és 2014 között a VfB Stuttgart sportigazgatója volt, majd 2016 óta az Eintracht Frankfurnál töltötte be ugyanezt a posztot. A játékosként 37-szeres német válogatott csatár azonban március elején felmondott a frankfurti klubnál, s német sajtóhírek szerint hamarosan a Herthánál köthet ki.

A 49 éves sportvezető számára nem lenne ismeretlen a berlini klub, hiszen 2003 és 2005 között játszott a Herthában – többek között a fővárosi együttes jelenlegi vezetőedzője, Dárdai Pál is a csapattársa volt.

A magyar edzőt éppen ezért Bobic esetleges érkezéséről kérdezték.

„Játékosként voltak vitáink az öltözőben, de csak azért, mert őszinték és közvetlenek vagyunk. Összességében nagyon jól kijöttünk egymással” idézi a német Sky Dárdai Pál Bildnek adott nyilatkozatát. A magyar szakember hozzátette, Bobicot „őszinte srácnak” tartja, de azt az elnökségnek kell eldöntenie-e, hogy megfelelő-e sportigazgatónak.

Legfrissebb hírek

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Edin Dzeko hosszabbított a Schalkéval

Német labdarúgás
2026.08.04. 09:49

Foghíjas kerettel utazott Dél-Koreába a Bayern München

Német labdarúgás
2026.08.02. 15:46

Rekordnézőszám az előző Bundesliga-idényben

Német labdarúgás
2026.07.30. 14:45

„Dárdai lenyűgözte az edzőjét” – a kezdőcsapatba várják

Légiósok
2026.07.30. 14:41

Dárdai Pál: Erősebbek lettünk!

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 06:27