Leverkusen: megoperálták a csapatkapitányt, Lars Bendert

MTI/V. J.MTI/V. J.
Vágólapra másolva!
2021.02.23. 18:45
null
Lars Bender a Wolfsburg elleni bajnokin sérült meg (Fotó: AFP)
Megoperálták Lars Bendert, a Bayer Leverkusen labdarúgócsapatának kapitányát, akire így még több mint egy hónapig nem számíthat együttese.

 

A 31 éves Lars Bender január végén, a Wolfsburg elleni bajnoki mérkőzésen szenvedett térdsérülést, és azóta nem játszott, ám az operációra csak múlt pénteken került sor. A klub kedden közölte azt is, hogy a hátvéd március végén kezdheti majd meg az edzéseket.

A Leverkusenben Bender mellett a gárda első számú kapusa, Lukas Hradecky sem bevethető egészen áprilisig Achilles-ín-sérülés miatt.

A gyógyszergyáriak a német bajnokság ötödik helyén állnak, idén viszont eddig nem megy nekik a játék, hét bajnoki meccsükből csupán kettőt nyertek meg, a Német Kupából kiestek, az Európa-ligában pedig 4–3-as vereséget szenvedtek a Young Boys otthonában az első kieséses kör odavágóján.

Legfrissebb hírek

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
2025.09.12. 22:30

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

A spanyol élvonalból pótolhatja Ten Hagot a Leverkusen – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 16:20

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37
Ezek is érdekelhetik