Bayer: sérülése ellenére is hosszabbítottak az osztrákkal

Vágólapra másolva!
2021.02.18. 10:24
null
Baumgartlinger még egy évig marad a Leverkusennél (Fotó: AFP)
Új, 2022 nyaráig szóló megállapodást kötött a Bayer Leverkusen és a jelenleg sérült, osztrák válogatott középpályás, Julian Baumgartlinger – jelentette be a német klub hivatalos honlapja.


A 76-szoros válogatott Baumgartlnger 2016 óta a Bayer futballistája, az azóta eltelt időben 144 tétmeccsen lépett pályára az együttesben, hat gólt és hat gólpasszt jegyzett. A jelenlegi idényben 16 bajnokin, öt Európa-liga-meccsen és két Német Kupa-találkozón jutott szóhoz, többször a csapatkapitányi karszalagot is viselhette.

A már 33 esztendős középpályás hetek óta sérült, a Leverkusen ezzel együtt is bizalmat szavazott neki. Korábbi szerződése 2021 nyarával futott volna ki.

„A tény, hogy a klub nemcsak mellettem áll a sérülésem alatt, hanem továbbra is támaszkodni akar rám, magáért beszél" – fogalmazott az aláírást követően Baumgartlinger.

 


 

Legfrissebb hírek

Veszélyben volna Szoboszlai helye a kezdőben? Így illeszkedhet be Florian Wirtz a Liverpool játékrendszerébe

Angol labdarúgás
2025.06.11. 20:45

Közel a bejelentés! Wirtz mindenben megegyezett a Liverpoollal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.11. 08:08

Jobe Bellingham a Dortmundhoz igazolt – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.10. 14:40

Ezért akadtak el a tárgyalások a Liverpool és a Leverkusen között Wirtz ügyében

Angol labdarúgás
2025.06.10. 14:14

Szabics Imre a továbbiakban is az Augsburg másodedzője lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.06. 17:07

Comóból érkezhet Florian Wirtz helyettese – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.06.05. 11:26

Klausz Milán visszatér Zalaegerszegre, Gattuso távozott a Hajduk Splittől

Minden más foci
2025.06.05. 09:23

Támadót igazolt a Chelsea, a Real Madrid is csatárt nézett ki magának, a Barca az Espanyoltól vesz kapust

Minden más foci
2025.06.04. 23:38
Ezek is érdekelhetik