Bundesliga: pontja már van, nyerni viszont még mindig nem tud a Schalke

K. T. I.K. T. I.
2020.10.18. 20:06
null
A Frankfurttól kölcsönvett kapus, Frederik Rönnow először kezdett a Schalkéban, ám csodát tenni ő sem tudott (Fotó: AFP)
A Schalke hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott az Union Berlinnel a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 4. fordulójában. A csapat ezzel az első pontját szerezte meg az aktuális idényben, ugyanakkor a naptári évet tekintve immár 20 Bundesliga-meccs óta nyeretlen.

2020. január 17. A Schalke az új év első bajnokiján 2–0-ra legyőzi a Borussia Mönchengladbachot. 2020. október 18. A Schalke a naptári évben továbbra is egyetlen bajnoki sikert számlál – s hiába meccsel az előzetesen verhető kategóriába sorolt Union Berlinnel, a rossz széria megint nem szakad meg.

Manuel Baum csapata hiába kezdett biztatóan, az első játékrészben ezúttal sem tudott kaput eltaláló kísérletet felmutatni – összesen is csak háromszor próbálkozott gólszerzéssel. A másik oldalon a fővárosiak ugyan kevesebbet birtokolták a labdát, ám ha megszerezték, jóval dinamikusabb támadásokkal jelentkeztek – hat próbálkozás, három pontos kísérlet. Gól viszont egyik oldalon sem született.

Marvin Friedrich a második félidő elején aztán megszerezte a vezetést az Unionnak. A Schalke hirtelen nagyon-nagyon közel került ahhoz, hogy a negyedik körben a negyedik vereségét is elszenvedje a 2020–2021-es idényben. A 69. percben viszont jött a Frankfurttól kölcsönvett Goncalo Paciencia, aki fejesével csak-csak megmentette a házigazdát az újabb csúfos kudarctól, 1–1.

Mondhatjuk, a Frankfurt-játékosok húzták ki az igazán mély gödörből a Schalkét: a gólszerző Paciencia mellett ugyanis a hazai kaput védő Frederik Rönnow-t is onnan kapta kölcsön a súlyos anyagi gondokkal küzdő csapat. Rönnow hat védéssel zárta a meccset.

A Schalke az első pontját tehát begyűjtötte a Bundesliga-évadban. Az viszont egyre nagyobb kérdés, meddig kell még várnia az első győzelmére az idényben.

Immár 20 bajnoki óta képtelen ugyanis három pontot szerezni.


NÉMET BUNDESLIGA
4. FORDULÓ
Schalke–Union Berlin 1–1 (Paciencia 69., ill. M. Friedrich 55.)
KORÁBBAN
Köln–Eintracht Frankfurt 1–1 (Duda 52., ill. André Silva 45+2. – 11-esből)
SZOMBAT
Bielefeld–Bayern München 1–4 (Doan 58., ill. T. Müller 8., 51., Lewandowski 26., 45.)
Kiállítva: Tolisso (Bayern, 76.)
Mönchengladbach–Wolfsburg 1–1 (J. Hofmann 78., ill. Weghorst 85.)
Augsburg–RB Leipzig 0–2 (Angelino 45., Poulsen 66.)
Freiburg–Werder Bremen 1–1
(Leinhart 16., ill. Füllkrug 25.)
Hertha BSC–VfB Stuttgart 0–2
(Kempf 9., G. Castro 68.)
Hoffenheim–Borussia Dortmund 0–1
(Reus 76.)
Mainz–Leverkusen 0–1
(Alario 30.)

AZ ÁLLÁS
1. RB Leipzig 4 3 1 10–2 +8 10
2. Bayern München 4 3 1 17–8 +9 9
3. Borussia Dortmund 4 3 1 8–2 +6 9
4. Eintracht Frankfurt 4 2 2 7–4 +3 8
5. VfB Stuttgart 4 2 1 1 9–5 +4 7
6. Augsburg 4 2 1 1 5–3 +2 7
7. Werder Bremen 4 2 1 1 6–6 0 7
8. Hoffenheim 4 2 2 8–6 +2 6
9. Bayer Leverkusen 4 1 3 3–2 +1 6
10. Union Berlin 4 1 2 1 7–5 +2 5
11. Mönchengladbach 4 1 2 1 5–6 –1 5
12. Freiburg 4 1 2 1 5–8 –3 5
13. Wolfsburg 4 4 2–2 0 4
14. Arminia Bielefeld 4 1 1 2 3–6 –3 4
15. Hertha 4 1 3 8–10 –2 3
16. 1. FC Köln 4 1 3 4–8 –4 1
17. Schalke 4 1 3 2–16 –14 1
18. Mainz 4 4 2–12 –10 0
Legfrissebb hírek

Nebel duplájával szerezte meg a három pontot a Mainz a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
2 órája

Három tizenegyesből kettőt berúgott, s így kétgólos hátrányból nyert a BVB

Német labdarúgás
23 órája

Négyet vágott az Unionnak a Bayern; hatgólos döntetlen a Rajna-menti derbin

Német labdarúgás
Tegnap, 17:39

Az RB Leipzig egy félidő alatt négy gólt vágott a jó idényt futó Hoffenheimnek

Német labdarúgás
2026.03.20. 22:37

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
2026.03.19. 20:06

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
2026.03.15. 21:45

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
2026.03.15. 20:31

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40
Ezek is érdekelhetik