Németország: „Két-három éven belül ez a csapat stabil lesz”

MTI MTIMTI MTI
2020.09.07. 20:39
null
Joachim Löw (jobbra) nincs könnyű helyzetben (Fotó: AFP)
Minden eddiginél nagyobb kihívás várhat a következő időszakban Joachim Löwre, a német labdarúgó-válogatottat 15 éve irányító szövetségi kapitányra.

 

A 60 éves szakember jelenleg a leghosszabb ideje hivatalban lévő válogatott szövetségi kapitány, most pedig gyakorlatilag teljesen új csapatot kell formálnia a 2014-ben világbajnok németeknél.

A nemzeti együttes két 1–1-es döntetlennel (Spanyolország, majd Svájc volt az ellenfél) tért vissza a koronavírus-járvány miatti tíz hónapos kényszerszünetből, az intenzív letámadásra és az abból indított ellentámadásokra épülő taktikája azonban egyelőre nem működött tökéletesen az alacsony átlagéletkorú csapattal. Löw talán emiatt is a jövő nyárra halasztott Európa-bajnokság helyett sokkal inkább a 2024-es, német rendezésű kontinenstornára összpontosít.

„Két-három éven belül ez a csapat stabil lesz, akkor beszélhetünk majd arról, hogy esélyesként lépünk pályára” – mondta a szakvezető, aki korábban több világbajnok, 30 év feletti játékosának, közte Thomas Müllernek, Jérome Boatengnek vagy Mats Hummelsnek is megköszönte a válogatottban töltött éveket.

Az idősebb játékosok közül jelenleg a Real Madridot erősítő Toni Kroos (30 éves), illetve a Bayern Münchennel triplázó Manuel Neuer (34) tagja a keretnek, rajtuk kívül olyan fiatalabb labdarúgókra számít Löw, mint Kai Havertz (21), Timo Werner (24), Niklas Süle (25), Leroy Sané (24), Joshua Kimmich (25), vagy éppen Serge Gnabry (25).

A német válogatott legközelebb októberben játszik, előbb Törökország ellen felkészülési mérkőzésen szerepel, majd a Nemzetek Ligájában Ukrajnába látogat, illetve fogadja a svájci csapatot.

Legfrissebb hírek

A Bayern München vezérigazgatója szerint Jürgen Kloppnak nagy célokat kell kitűznie

Német labdarúgás
2026.07.28. 21:12

Jürgen Klopp lett a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – hivatalos

Foci vb 2026
2026.07.24. 11:47

Nico Schlotterbeck szeptember végén térhet vissza

Foci vb 2026
2026.07.14. 17:18

Hej, amikor Zidane labdázásra használta a fejét! – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.12. 13:32

Sztoicskov és Lecskov bekavart a címvédő németeknek – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.10. 19:18

Jürgen Klopp ingyen, de Lőw Zsolt nélkül érkezhet a német válogatott élére – sajtóhír

Foci vb 2026
2026.07.09. 17:53

Az a bizonyos 1–7 és egy bizonyos rettenetes ütközés – vb-videók

Minden más foci
2026.07.08. 14:23

Puyol megrázta loboncát, és a németeknek annyi volt – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.07. 17:35