Dortmund: a klub megvédte maszk nélkül fotózkodó játékosait

MTI MTIMTI MTI
2020.06.04. 15:28
null
A Dortmund megvédte maszk nélkül fotózkodó játékosait (Fotó: AFP)
A Borussia Dortmund álláspontja szerint nem sértették meg a biztonsági előírást azok a labdarúgók, akik maszk nélkül fotózkodtak.    

 

A hat játékosról– köztük a több nagy klub által figyelt húszéves Jadon Sanchóról– hajvágás előtt és után készültek felvételek, amelyeken védőeszköz nélkül láthatók.

„Nem lett volna szabad ezt tennie”– mondta az angol támadóra utalva Michael Zorc sportigazgató.

„Mindannyian voltunk fiatalok, 18, 19, 20 évesek, de ebben a helyzetben nemcsak a vezetőedzőnek és a szakmai stábnak, hanem az egész klubnak körültekintőnek kell lennie a biztonsági előírások betartásában.”

Zorc ugyanakkor elmondta: mindegyik érintettel beszéltek az esetről és kiderült, hogy csak a fotók elkészítéséhez kerültek le a maszkok, egyébként hordták a védőfelszerelést a játékosok.

„Persze ennek sem lett volna szabad megtörténnie”– tette hozzá.

A május 16-án újraindult Bundesligában nagyon szigorú előírások betartásával rendezik a mérkőzéseket.

Legfrissebb hírek

Schäfer András bekerült a forduló álomcsapatába a Kickernél

Német labdarúgás
20 órája

Rossz hír a bosnyákoknak: kihagyhatja vb-t a korábbi debreceni és diósgyőri csatár

Foci vb 2026
2026.05.18. 11:46

Edzője menesztésével fejezte be a Bundesliga-idényt a Frankfurt

Német labdarúgás
2026.05.18. 08:24

A Hannover egyelőre nem tér vissza, az Elversberg története során először ott lesz a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.05.17. 18:58

Győzelmével osztályozós helyen zárt a Wolfsburg; Schäfer góllal és gólpasszal fejezte be a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.05.16. 17:34

Manuel Neuer további egy évig a Bayern München játékosa lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2026.05.15. 18:05

„Eta miatt különösen boldog vagyok” – történelmi győzelem és felszabadultság az Union Berlinnél

Német labdarúgás
2026.05.11. 11:10

Schäferék hat nyeretlen meccs után győztek újra Mainzban

Német labdarúgás
2026.05.10. 21:40
Ezek is érdekelhetik