Bundesliga: Bayern-játékos az idény újonca, nem Haaland

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.06.19. 19:30
null
Alphonso Davies (Fotó: AFP)
Alphonso Davies, a Bayern München védője lett a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 2019–2020-as idényének legjobb újonca – jelentette be a liga pénteken.

 

A ghánai születésű, de kanadai állampolgár Alphonso Davies 2018-ban szélsőként érkezett a Bayernbe, ám a védelem bal oldalán lett stabil tagja a kezdőcsapatnak.

A 19 éves, 17-szeres kanadai válogatott játékos már tavaly januárban bemutatkozott a Bundesligában, viszont a kezdőcsapatba egyszer sem került be az előző idényben, így megfelelt a 2019–2020-as újoncverseny kritériumainak.

Az idény újonca címért a hónap újoncának megválasztott labdarúgók szálltak versenybe, így többek között az év közben háromszor díjazott Marcus Thuram (Mönchengladbach) és a téli érkezése óta kétszer első Erling Haaland (Dortmund) is.

A közönségszavazatok 40, a klubok és a szakírók voksai 30-30 százalékban határozták meg a végeredményt.

Az idény hónapjainak újoncai (Forrás: bundesliga.de)
Az idény hónapjainak újoncai (Forrás: bundesliga.de)
Legfrissebb hírek

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
42 perce

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
19 órája

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
Tegnap, 11:52

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Hiába vezetett, az RB Leipzig kikapott otthon a Mainztól

Német labdarúgás
2026.01.31. 17:34

Bundesliga: megint nem nyert a Wolfsburg, nincs messze az osztályozós helytől

Német labdarúgás
2026.01.30. 22:27

Spanyol vezetőedző vette át a BL-ből kiesett Frankfurt irányítását

Német labdarúgás
2026.01.30. 19:30
Ezek is érdekelhetik