Bundesliga: május elején folytatnák, zárt kapuk mögött – sajtóhír

H. T.H. T.
2020.03.31. 15:19
null
Németországban már a folytatásra készülnek, egy hónap múlva futballozhatnak ismét (Fotó: AFP)
Ahogy az várható volt, Németországban az élvonalbeli, illetve a másodosztályú csapatok elfogadták a Német Labdarúgóliga (DFL) elnökségének korábbi javaslatát, miszerint április 30-ig függesszék fel a bajnokságokat. A Kicker úgy tudja, a terv az, hogy május első hétvégéjén, zárt kapuk mögött folytatódhatna az idény.

 

Egy héttel ezelőtt javasolta a DFL a bajnokság április végéig való felfüggesztését, ezt pedig most, kedden egy videokonferencia keretében az érintett 36 klub vezetősége hivatalosan is elfogadta. Ez csupán formalitás, más választásuk tulajdonképpen nem is lehetett volna.

„Az volt a tervünk, hogy június 30-ig befejezzük az idényt, s ez az álláspontunk jelenleg is” – fogalmazott Christian Seifert, a DFL első embere.

A Kicker információi szerint május elején ismét útjára indulhat a labda a Bundesligában, ezt szeretnék a csapatok is. A német szaklap korábban egy tervet is felvázolt, miszerint június végéig be is lehetne fejezni a szezont úgy, hogy közben az európai kupasorozatok is folytatódnak.

Legfrissebb hírek

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.08.10. 20:52

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
2026.08.10. 12:07

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Bár a végén izgulhatott a Bayern Hongkongban, alapvetően simán verte a Villát

Német labdarúgás
2026.08.07. 16:04

Bejelentette a Real Madrid Yan Diomandé érkezését

Foci vb 2026
2026.08.06. 16:21

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08